Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a Deszkára fel! Nagybecskereken

A vajdasági magyar gyermek-, diák- és felnőtt amatőr színjátszás megtartása, megerősítése és megújítása a célja annak a képzésnek, amely tegnap kezdődött a nagybecskereki Petőfi MME-ben. Bánát több településéről érkeztek a részvevők, összesen 23-an. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezésében Szabadka és Újvidék után Nagybecskereken tartanak színjátszócsoport-vezetői képzést. A 60 órás ingyenes tanfolyam a Magyar Nemzeti Tanács védnökségével valósul meg.

A képzést színházi, valamint színház- és élménypedagógiai szakemberek tartják, akik felkészítik az érdeklődőket a színjátszó csoportok vezetésére, a már gyakorló vezetőket pedig megerősítik tapasztalataikban. Az első foglalkozáson Besnyi Szabolcs tréner foglalkozott a résztvevőkkel, elsőként az volt a cél, hogy a jelenlevők minél jobban megismerjék egymást, és ez a játékokon keresztül valósulhat meg a leghatékonyabban. A további találkozásokon - szeptember 7-én, 21-én, 28-án, továbbá október 12-én, 26-án, és végül november 9-én és 16-án – az előadók szerepét tölti majd be Hajvert Lódi Andrea, Kálló Béla, Raffai Ágnes, Sutus Áron, Vörös Imelda és Vukoszávljev Iván. A tanfolyamon tartalmát illetően, lesznek bemelegítő gyakorlatok, a munkához szükséges oldott hangulat és nyitottság megteremtése, együttműködési készség erősítése a csoportban, a színjátékos képességek fejlesztése, beszédtechnikai gyakorlatok átadása, színjátékos feladatok és improvizációs gyakorlatok vezetése, a csoport menedzselése.

A Deszkára fel! elnevezésű, csoportvezetőknek szóló általános képzést jövőre egy rendezői képzés követi.

Szerző (Forrás)
Kónya-Kovács Otília, Vajdaság Ma
Többi hír
Kishegyes község önkormányzatának képviselői közös sajtótájékoztatót tartottak Csongrádban a csongrádi, a szentesi és
Határon átívelő IPA-projektumban vesz részt Kishegyes község önkormányzata