Ugrás a tartalomra

Megduplázták a költségvetést

A kishegyesi községi képviselő-testület ülésén elfogadták a 2019-re szóló költségvetést – Jövőre megkezdődik a víztisztító berendezés építése – Csökkennek a községi illetékek

Kishegyes község községi képviselő-testülete jelenlegi összetételében pénteken tartotta 24. rendes ülését. A napirenden 12 pont szerepelt, köztük olyan jelentős is, mint a 2019. évi költségvetés. Baranyi Szilárd, az önkormányzat pénzügyi osztályának vezetője ennek kapcsán elmondta lapunknak, hogy igen komoly és nagy összegű költségvetést állítottak össze a jövő évre vonatkozóan.

– Az idei költségvetéshez képest a 2019. évinek 54 százaléka a kommunális infrastruktúra kiépítésére lesz fordítva. Tehát az 1 milliárd 67 millió dináros költségvetésből 540 millió dinár van előirányozva erre a célra. Elmondhatjuk, hogy ezeknek az eszközöknek a fele már biztosítva van, ugyanis 204 millió dinárt már beleépítettek a tartományi költségvetés-tervezetbe, a kishegyesi víztisztító berendezés építésére. Reményeink szerint a nagyberuházási keretekből is kapunk 250-300 millió dinárt a szennyvízcsatorna kiépítésére. A községi költségvetés a köztársasági pénzügyminisztérium utasításai alapján lett összeállítva. Természetesen figyelembe vettük a költségvetési felhasználók igényeit is – mondta el az osztályvezető, majd azt is megtudtuk tőle, hogy az idei költségvetéshez képest a jövő évinek az összege több mint száz százalékkal lesz magasabb. Ez természetesen a már említett nagy összegű beruházásoknak köszönhető. Baranyi elmondta, hogy az önkormányzat már 20 éve készül ezekre a fejlesztésekre, amiket most a tartomány jóváhagyott. Meglátása szerint a tartományi döntésre hatással volt, hogy a tartományi kormány elnöke és a tartományi parlament elnöke személyesen is megtekintette a szennyezett Krivaja folyót.

A költségvetéshez kapcsolódott még három napirendi pont – számolt be lapunknak Szűgyi István, a képviselő-testület elnöke.

– Az önkormányzat dolgozóinak létszámára vonatkozó napirendi pont is a költségvetésre támaszkodik, akárcsak egy külső cég megbízására vonatkozó. A zárszámadás ellenőrzésére minden évben egy külső céget bérelünk fel, hogy pártatlanul nézze át. A költségvetéshez köthető az is, hogy a helyi kommunális illetékeket nagymértékben csökkentettük a 2018-as év elejéhez képest. A mostani határozatot az érintett felek bevonásával készítettük el. A vállalkozókkal, cégtulajdonosokkal közösen olyan árakat határoztunk meg, amelyek számukra és az önkormányzat számára is elfogadhatók – számolt be a községi képviselő-testület elnöke.

Az ülésen a képviselők megszavazták a Regionális Hulladéktároló Kft. munkatervének a módosítását is. Szűgyi ennek kapcsán elmondta, hogy erre azért volt szükség, mert még mindig nem kezdett működni a hulladéktároló, így változik az év elején meghatározott illeték is, amit az önkormányzatnak kell befizetnie. Az elnök fontos napirendi pontnak nevezte a község közlekedésbiztonsági stratégiájára vonatkozó végzést is. Ez 2021-ig lesz érvényes, és rendőrség bevonásával készült el.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J. (Fotó: Lakatos János)
Többi hír