Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsa: 13 projekt nyert a nemzeti közösségek nyelvhasználatát támogató pályázaton

Amint arról tegnap a Vajdaság Ma is beszámolt, a tartományi költségvetés 9 és fél millió dinárral támogatja a vajdasági nemzeti közösségek hivatalos nyelvhasználatát. A 83 nyertes pályázóval, közöttük 13 magyarkanizsaival, hétfőn írták alá a szerződéseket Újvidéken, a Tartományi Képviselőház épületében.

A sikeres magyarkanizsai pályázatokról ma délelőtt Fejsztámer Róbert polgármester tartott sajtótájékoztatót, amelyen elmondta, hogy a legtöbb pályázó a két- vagy többnyelvű táblák kihelyezésére illetve hivatalos dokumentumok és más kiadványok ugyancsak két- vagy többnyelvű kiadására kért támogatást.

„Szabadka város után Magyarkanizsa község volt a legsikeresebb, hiszen 13 nyertesünk 40.000-től 400.000 dinárig terjedő támogatáshoz jutott, összesen 1,7 millió dinár értékben. Akadnak közöttük helyi közösségek, önkormányzati alapítású intézmények, közvállalatok, de maga az önkormányzat is két jelentős támogatáshoz jutott.

Egyik a havonta megjelenő, a község kulturális, hagyományőrző, sport és más eseményeit bejelentő színes műsorfüzet, azaz az Eseménynaptár kétnyelvű kiadása, amire a pályázaton 400.000 dinárt kapott, amit az önkormányzat további 164.000 dinárral told meg. A másik egy precedens értékű projekt, mégpedig az adóvégzések kétnyelvűsítése, amit Szerbiában - Magyarkanizsán kívül – még sehol tudtak megvalósítani.

Ezt a község polgárai már régóta kérik, most végre alkalmunk lesz eleget tenni ennek a kérésnek is. Nagyon remélem, hogy mindkét projekt azt fogja szolgálni, hogy községünk lakosai minél gyorsabban és eredménysebben tudjanak tájékozódni, megfelelő információkhoz jutni, legyen szó a művelődésről, a közigazgatásról vagy bármi másról.”

Fejsztámer Róbert további két nagy értékű tartományi támogatásról is beszámolt. Egyike az a 24,7 millió dinár, amit a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság utak aszfaltozására illetve felújítására hagyott jóvá Tóthfaluban és Velebiten, amihez az önkormányzat 6,1 millió dinár önrésszel járul hozzá.

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság ugyanakkor 3 millió dinárt biztosít a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény objektumának felújítására. Erről a két támogatásról már alá is írták a szerződéseket.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, Bödő Sándor
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen