Ugrás a tartalomra

„Lesz még szükség az ifjúság elszántságára”

Az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek Zentán.

A városháza oszlopcsarnokában In memoriam Gróf Batthyány Lajos címmel alkalmi műsor keretében tisztelegtek Magyarország első alkotmányos miniszterelnökének emléktáblája előtt. A program a Felsővárosi temető feketemárvány obeliszkjénél folytatódott.

A zentai megemlékezésen Perpauer Martin, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának zentai elnöke elmondta, hogy az a szabadság, amelyet 172 évvel ezelőtt kiharcoltak, a mi örökségünk: „Lényegben akkor elnyomásban éltek a magyarok, és ez ellen próbáltak harcolni. Ahogyan ők akkor próbálták, nekünk is ugyanúgy össze kell fognunk, és meg kell tartani ezt az itt maradt kisebbséget, hogy összekovácsolt erővel tudjuk tovább vívni a harcot.”

Ezt követően helyi pártok és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták az emléktáblát. A megemlékezés a Felsővárosi temető feketemárvány obeliszkjénél folytatódott, ahol Rusz Radován, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja felolvasta Orbán Viktor levelét. Sztantity Szebasztián, Vajdasági Magyar Szövetség Zenta községi szervezetének alelnöke mondott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte, hogy a nemzeti ünnepek Janus-arcúak: „Múltat idéznek, és jelent teremtenek. A múlthoz is, de a jelenhez is fűznek bennünket. A márciusi ifjak előtt óriási feladat állt. Nem fontolgattak hosszasan semmit, hanem neki vágtak és megcsinálták március 15-ét. Az ifjúság megmutatta erejét, bátran kiállt, példát mutatott egy egész nemzetnek. Lesz is még szükség az ifjúság elszántságára, tenni akarására a napjainkban is.”

A Délibáb Magyar Művelődési Egyesület alkalmi műsora után az emlékezők elhelyezték a kegyelet virágait az emlékműnél.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen