Ugrás a tartalomra

Leküzdeni a szegénységet, felgyorsítani a szociális felzárkózást

Az észak-bánáti körzet szociális intézményeinek vezetői találkoztak Magyarkanizsán

Nagykikinda, Zenta, Ada, Csóka, Törökkanizsa és Magyarkanizsa szociális központjainak és más szociális intézményeinek képviselői tanácskoztak ma délelőtt a szegénység leküzdésérőről és a szociális felzárkóztatás lehetőségeiről Magyarkanizsán.

A szakmai tanácskozást Nagykikinda után, egy megbeszéléssorozat részeként, ezúttal a Tisza-menti város önkormányzata szervezte meg. A tanácskozássorozatot a kezdeményező nagykikindai Multikulturális Bánát elnevezésű civil szervezet javaslatára a szerb kormánynak az európai integrációval foglalkozó alelnöki kabinetje mellett működő szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoportja is felkarolta.

- A regionális megbeszélés célja egy erős szociális háló kialakítása, amit csakis együttesen és az erőforrások összevonásával lehet elérni. A komoly gazdasági és pénzügyi válság miatt ez a háló most még gyenge, sok helyen lyukas is, de a gazdasági helyzet javulásával, új munkahelyek teremtésével és összefogással minden bizonnyal enyhíteni lehet a jelenlegi súlyos helyzeten – mondta köszöntőjében Nyilas Mihály, Magyarkanizsa polgármestere.

A kormány mellett működő munkacsoport helyettes menedzsere, Mirjana Maksimović szerint nagyon fontos, hogy megismerkedjenek az önkormányzatokban uralkodó állapotokkal ahhoz, hogy jövőre egy hatékony, országos szintű szociális stratégia kerüljön kidolgozásra és elfogadásra.

Úgy véli, mindenképpen folytatódniuk kell a szociális felzárkóztatás és a szegénység elleni küzdelem politikájának koordinálásáról megkezdett beszélgetések az önkormányzatok szintjén, mert ahogyan a szerb kormánynak, úgy az általa képviselt csapatnak is nagyon fontos, hogy a szociális politika népszerűsítése során is hallani lehessen az önkormányzatok hangját, annál is inkább, mivel a stratégia alkalmazására során is az lesz a legfontosabb, ami ezen a téren a helyi közösségekben történik.

A tanácskozáson részt vevő hat önkormányzat számára sem mindegy, milyen szociális stratégia alapján foganatosíthatják majd szociálpolitikai intézkedéseiket, amelyek többet kell, hogy eredményezzenek, mint a már meglévő szociális szolgáltatások fejlesztése.

- Tudnunk kell a jövőben, melyek azok a szolgáltatások, amelyeket újként tudunk bevezetni a községünkben, de azt is, milyen pénzügyi és más segítséget nyújthatunk még a polgároknak annak érdekében, hogy minél könnyebben bekapcsolódhassanak a közösség életébe – vélekedett Kljajić Tímea, a magyarkanizsai Községi Tanács szociális ügyekkel megbízott tagja.

A zárt körű tanácskozáson a szociális intézmények képviselői elemezték az első, Nagykikindán megtartott összejövetel záradékait, tapasztalatot cseréltek a hat községben zajló szociális-védelmi tevékenységekről és időközi záradékokat fogadtak el, amelyeket tovább visznek a hátramaradt négy önkormányzatban sorra kerülő tanácskozásokra.

Végső záradékot a megbeszélés-sorozatról majd csak a Zentán, Adán, Csókán és Törökkanizsán is lebonyolított tanácskozások után alakítanak ki.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, Bödő Sándor
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen