Ugrás a tartalomra

Legfőbb fegyverünk a kezünk és a lábunk

Ha ránk támadnak, csak két-három ütés kell, hogy elmenekülhessünk

A nő nem harcolhat ugyanúgy, mint a férfi, hiszen számos dologban, mindenekelőtt a testfelépítésben különbözik. Ám ha megfelelő módon reagál, a nő is meg tudja magát védeni, alkatától függetlenül, emelte ki dr. Milica Mačkić önvédelmi instruktor a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi városi szervezetében A nők önvédelme és biztonsága témájában megtartott előadás során.

Mačkić elmondta, hogy számos veszély leselkedik ránk, amikor kénytelenek vagyunk megvédeni magunkat, ezért lenne jó, ha az önvédelem a személyes kultúránk részévé válna.

Elmondta, ma már nem lehet megkülönböztetni sem a támadót, sem pedig azokat, akik áldozattá válhatnak, ugyanis a támadók lehetnek nők és férfiak is, de kóbor kutyák is támadhatnak ránk és a közlekedésben is érhetnek bennünket kellemetlenségek. Ennek ellenére a statisztika szerint az esetek több mint kilencven százalékában a támadó férfi. Mint arra az instruktor rámutatott, nemcsak erőszaktevők, szatírok, önmutogatók tartoznak a támadók csoportjába, hanem a rablók, a zsebmetszők is, akik között sokszor kiskorúak is vannak.

Mačkić szerint, amikor valaki kiszemel bennünket, a reakciónk a felkészültségtől függ, milyen fejleménye lesz a dolognak. Kiemelte, ő arra tanítja a nőket, hogy kerüljék a veszélyes helyzeteket, így kerülni kell a sötét elhagyatott utcákat, és ha nem érezzük magunkat biztonságban, inkább hívjunk taxit, minthogy magunk vágjunk neki az utcának. Ám ha támadás ér bennünket, reagálnunk kell.

A legfontosabb önvédelmi eszköz a kezünk és a lábunk, a legsérülékenyebb támadási felület pedig a szem és a lágyék környéke. Ha viszont tele van a kezünk amikor támadás ér bennünket, a támadás elhárítására azt használjuk fel, ami éppen a kezünk ügyébe kerül, a táskát, a cipőnket, a retikült, vagy annak tartalmát, mindegy mit, csak meglepetésként érje a támadót és sikerüljön elmenekülnünk. Két, három ütés és menekvés – ajánlja az önvédelmi edző, mint kiemelte, nincs szükség „küzdőmeccsre”.

Ő nem ajánlotta a fegyver használatát, sőt a paprikaspray, vagy az elektromos sokkoló használatát sem, mert sokszor önmagunkban okozhatunk kárt annak nem megfelelő használatakor, így megteszi a kulcscsomó és a hajlakk is. A kés, vagy szúróeszközök, valamint a pisztoly használata pedig tragikus kimenetelű is lehet, ám ha ezzel támadnak ránk, nem szabad megijedni, le kell fegyverezni a támadót.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, mh
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen