A közösség, amely építi a falu jövőjét
Márton Áron egykori erdélyi püspök tiszteletére egy őt ábrázoló vitrázst szenteltek meg szombaton a kelebiai Apostolok oszlása plébániatemplomban, illetve megtörtént a nevét viselő majdani közösségi ház alapkőletétele is a plébánia mellett lévő udvarban.
- Márton Áron Erdély püspöke volt, de idén, születésének 120. évfordulója alkalmából az egész Kárpát-medencében élő magyarság felnéz rá, életét tanulmányozza, hiszen minden megnyilvánulása, egész életében, példaértékű – mondta a szentmise kezdetén Paskó Csaba, a kelebiai templom plébánosa. – Prédikációmban kitérek arra, hogy miért fontos számomra Márton Áron püspök, miért áll közel szívemhez. A püspök jelmondatául a „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától – mondatot választotta. Ez a latin nyelv gazdagsága alapján akár így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést. Mély értelmű utalás volt ez munkával és szenvedéssel teli életére. Áron püspök a bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradt, Gyulafehérvárról kormányozta egyházmegyéjét. A háború alatt, és az azt követő nehéz években az emberi jogok és a keresztény szeretet következetes, kiegyensúlyozott, bátor képviselője volt. Nem adta fel elveit, nem alkudott meg, a legdurvább kommunista üldöztetések ellenére is kiált elvei, hite mellett. Többéves börtönbüntetést vállalt, de nem alkudott meg. Számára nem voltak kompromisszumok, amikor elvekről volt szó, amikor a hit kérdéséről volt szó. Ennek köszönhető, hogy ha elmegyünk Erdélybe, az emberek a mai napig is magyar érzelműek és teljes mértékben a keresztény értékrend szerint élik életüket.
Ennek külső megnyilvánulásai is vannak: vasárnaponként teltházasak a szentmisék, sőt, több helyen 3 szentmisét is kell szolgáltatni, mert annyian vannak. Ma ennek a falunak a jólétéért fejlődéséért, közösségben való kibontakozásáért szeretném ezt a szentmisét bemutatni, hogy Márton Áron közbenjárására és példaképére megéljük a közösséget, amely szükséges a megmaradásához, az építkezéshez. Márton Áron álljon előttünk példaképként, akinek vitrázsát megáldjuk és alapkövet teszünk le, ahol egy közösségi ház állhat majd – mondta Paskó atya.
A szentmise keretében a Pro Musica Kamarakórus és a kelebiai templom ifjúsági kórusa énekelt, majd a plébános megáldotta a vitrázst, amelyet Paskó atya és a kelebiai hívek ajánlottak fel a templomnak, majd ezt követően került sor az alapkőletételre.
– A társadalmi élet számos képviselője fordul az egyházhoz, sportegyesület alakul Kelebián, művelődési kör működik, cserkészet van, építik a falu jövőjét. Nem csak főépületet, de közösséget épít az egyház. Huber Antal, az egyházközösségi pasztorális tanács elnöke is segítségére volt a főtisztelendőnek, valamint a politikum, a Vajdasági Magyar Szövetség és Pásztor István, illetve a nemzetpolitikáért felelős magyarországi szakállamtitkárság, amelynek nevében Potápi Árpád János ígért segítséget ‒ mondta Paskó Csaba atya az alapkőletétel alkalmából.
Szombaton a Vajdasági Pax Romana szervezésében egynapos konferencia is volt a szentéletű erdélyi püspök tiszteletére. Ennek keretében Virt László Budapestről Márton Áron, mint evangéliumi életalakító címmel tartott előadást, a székelyudvarhelyi Molnár Melinda előadásának címe: Kéttornyú őrhelyen – Márton Áron kapcsolata az első káplán-helyével, Gyergyóditróval volt, illetve a székelyudvarhelyi Nagy Zoltán vezetésével vetítést tartottak
A Hegy – mozaikképek Márton Áron életéből című DVD-összeállításból.
Márton Áron a huszadik századi magyar egyház egyik legnagyobb formátumú alakja volt, székely földműves család harmadik gyermekeként született 1896. augusztus 28-án, Csíkszentdomokoson. Márton Áron fegyverrel a kézben küzdötte végig az első világháborút, a székelyudvarhelyi 82-es gyalogezred közlegényeként került harctéri szolgálatra Doberdóba. A fronton avatják tizedessé, azt követően pedig hadapródjelöltté. Több mint egy évi első vonalbeli harctéri tartózkodást követően Nagyszebenbe küldik tiszti iskolába, mely elvégzése után hadnagyi rangban az ojtozi-szorosban, majd újra az olasz fronton harcol. A végsőkig kitartott, még 1919 tavaszán is részt vett a székely hadosztály Tisza menti hadműveleteiben, amiért hadifogolyként a brassói Fellegvárba zárták.
1938. december 24-én XI. Piusz pápa Gyulafehérvár püspökének nevezi ki. Vezetésével egyháza és egyházközössége szilárd és biztos támasza, olykor egyedüli menedéke maradt Erdély magyarságának.
1946-ban memorandumban lépett fel az erdélyi magyarság elleni megkülönböztető intézkedések ellen, ezért sorozatos támadások indultak ellene, de ő folytatta harcát a magyar nyelv használatáért, a magyar intézményekért. Az 1949. évi pünkösdi csíksomlyói búcsúra csángó legények sorfala között érkezik, hívei ugyanis ekkor már nyilván érzik, hogy a hatalom fellépni készül ellene. A búcsú után a titkosszolgálat emberei elrabolták, s 1955-ig nem volt hír róla. Ekkor még a Vatikánban is elhitték halálhírét, s mint vértanú nép, vértanú püspökéről emlékeztek meg róla. 1955-ben derült ki, hogy Máramarosszigeten, a hírhedt haláltáborban van, ahonnan a Vatikán közbenjárására egy bukaresti börtönbe vitték, ahonnan nemsokára kiszabadult. Egy évi szabadság után 11 évig tartó házi őrizetbe került, amelyet 1967-ben szüntettek meg. A fölajánlott kompromisszumokat továbbra sem fogadta el, csak olyan papokat nevezett ki, akiket ő maga akart.
Az erdélyi magyarság kulturális, erkölcsi és szociális felemelkedéséért, jogainak elismertetéséért, a nemzeti gyűlölködés felszámolásáért harcolt. Magatartása és megingathatatlansága csodát tett, Lengyelország után Erdélyben volt legerősebb az egyház Európában.
Márton Áron püspök emléke ma is elevenen él Székelyföldön, szavai, tettei lámpásként világítanak a mindennapok útvesztőjében. 2010-ben, halálának 30. évfordulóján emlékházat avattak szülőfalujában, Csíkszentdomokoson, sírja a gyulafehérvári székesegyház kriptájában található.
