Ugrás a tartalomra

KOLIBRI NAGYCSALÁDOSOK EGYESÜLETE

A mese, mint hamuba sült pogácsa

A Kolibri Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében először jött Vajdaságba dr. Kádár Annamária marosvásárhelyi pszichológus, egyetemi adjunktus.

A Mesepszichológia című könyv írónője a Népkör Magyar Művelődési Központban tartott előadást óvónők és óvóképzős hallgatók számára, majd Hajdújáráson a Kolibri baba-mama klubban mesélt az összegyűlt szülőknek a mese fontosságáról.

Véleménye szerint igazi sikereket, belső harmóniát és önmagunkkal való elégedettséget az életben csak akkor érhetünk el, ha képesek vagyunk felismerni az érzelmeket, akár magunk, akár mások irányában, ha kapcsolatokat tudunk teremteni, segítséget tudunk kérni és nyújtani, kitartani, vágyainkat késleltetni. Erre akkor vagyunk képesek, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk.

Az írónő elmondta, hogy a mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze. Egy kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre figyel, hanem beleéli magát a mesébe, fantáziaképeket alkot, ami segítségére van abban, hogy feldolgozza a benne felgyülemlett rossz érzéseket, és amivel le tud zárni egy mozgalmas, eseménydús napot.

Fontos a mesélés módja, hangulata. A mesélés történjen mindig szeretetteljes légkörben, legyen nyugodt, csendes, pihentető és egyfajta szertartás.

A szülők megtudhatták, milyen korban milyen mesét lehet, illetve nem tanácsos olvasni. Elhangzott mennyire fontos az, hogy mi szülők milyen képet alkotunk a világról, mennyire érezzük jól magunkat benne és miként adjuk át a világról alkotott véleményünket gyermekeinknek.

Ezek a dolgok ugyanis hamuba sült pogácsaként szolgálnak majd a csemeték életében és nagyban befolyásolják kiegyensúlyozottságukat és a dolgokhoz való hozzáállásukat a későbbiekben.

A szabadkai Magyar Tanítóképző Karon is tartott műhelymunkát a hallgatóknak majd a hagyományos Tudományos Konferencia vendége volt.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó online
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen