Ugrás a tartalomra

Kishegyes községben nincs hivatalos fürdőhely

A meglévő medencék felújítása óriási költség lenne – állítja az illetékes

Az augusztusi kánikula a vízpartok mellé tereli az embereket. Aki teheti nyaral, aki nem, az igyekszik a környező strandokon hűsíteni magát.

Kishegyes község sajnos hivatalos fürdőhely nélkül maradt. Korábban a község mindhárom településén üzemelt medence, de a rendszerváltást követő időszak nemcsak a gyáraknak tett be, hanem a fürdőknek is. A kialakult helyzetről Szűgyi Istvánt, a községi képviselő-testület elnökét kérdeztük.

– Kishegyes község mindhárom településén létezik medence, de sajnos ma már egyik sem üzemel. Mindhárom medence az 50-es években épült, közmunkával. Kishegyesen és Bácsfeketehegyen még a 90-es évek elején is működtek a fürdők, Szeghegyen mindössze a 70-es évek derekáig. Azt követően el lett hanyagolva, és a mai napig nem volt érdeklődés az iránt, hogy kezdjenek vele valamit. A medencékről tudni kell, hogy téglafalból készültek, még az aljuk is, mivel ez eleget tett az akkori követelményeknek.

A mai időben ezek az építmények már elavultnak számítanak, és nem tudják kielégíteni az elvárt technikai követelményeket. Pl. a kishegyesi medencéből „szökik” a víz. Hogy ezt meg lehessen akadályozni, az nagy összegbe kerülne, és sajnos a másik két medencénél is hasonló a helyzet. A másik lényeges követelmény a mai medencéknél, hogy vízforgató szűrőrendszerrel legyenek ellátva. Ez lehetővé teszi, hogy ne kelljen időnként teljesen leereszteni a vizet és újra tölteni. Még üzemeltek a községben fürdők, addig kéthetente cserélték a vizüket.

Akkor ezt meg lehetett oldani, mivel a helyi közösségek üzemeltették őket. Ezek az épületek már nincsenek a helyi közösségek tulajdonában, mivel az aktuális törvény nem engedi, hogy tulajdonuk legyen. Talán az önkormányzat is tudna tenni valamit, de akkora befektetésekről van szó, ami messze a községi költségvetés lehetőségei felett van – mondta a kkt-elnök, majd arról is beszámolt, hogy voltak próbálkozások, hogy a fürdőket magánszemélyek üzemeltessék. Kishegyesen ez a kezdeményezés azért nem működött, mert nagyon leromlott a medence állapota, és veszélyessé vált.

Szűgyi megítélése szerint sajnálatos, hogy a község területén nincs működő fürdőhely. A község három települése olyan közelségben van, hogy kerékpárral kényelmesen elérhető lenne bármelyik medence.

– Sajnos, a mai napig nem látunk rá esélyt, hogy valamelyik medencét rendbe hozzuk, mert az előzetes számítások szerint nagyon nagy összegbe kerülne. Erre a kishegyesi önkormányzatnak nincs lehetősége. A polgárok ezt a helyzetet úgy oldják meg, hogy a bácsfeketehegyiek Verbászra járnak a fürdőbe, a kishegyesiek és a szeghegyiek pedig a Topolyai-tóhoz – fogalmazott az elnök.

Hivatalos fürdőhely tehát nincs Kishegyes községben, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lehet fürödni. Kishegyes településtől négy kilométerre található a Welker-tanya. Néhány éve a kishegyesi cserkészek és az Agri Romagna mezőgazdasági vállalat rendezték az itt található kis tavat. Ezt föld alatti vízerek táplálják, épp ezért a vize tiszta és elég mély is. A kishegyesi gyerekek egy része felfedezte ezt a helyet, és gyakran lehet itt fürdőző gyerekeket, fiatalokat látni. A partja kicsit sáros, az oda vezető dűlőút poros, de lehet benne fürdeni. Egy kicsit úgy van ezzel az ember, mint a magyar naranccsal: kicsi is, savanyú is, de a mienk.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen