Ugrás a tartalomra

A kis lépések sikerének reményében

A május végi bácskossuthfalvi falunap központi eseménye a magyarországi Csík zenekar koncertje lesz a felújítás alatt álló Rekreációs Központ területén

A bácskossuthfalvi Rekreációs Központ az utóbbi években csak egy lepusztult, elhagyatott, kifosztott létesítmény. Az egykori tulajdonos, a PIK Moravica tizenegy évvel ezelőtt magánkézre adta, a magánosítás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A legutóbbi tulajdonos teljes csődbe juttatta, és hogy mentse a menthetőt, értékesítette a kis és nagy medence kádjait, a pumpaházat, a létesítményt pedig teljesen magára hagyta.

Az egykor virágzó komplexum teljesen lepusztult, a fosztogatók minden mozdíthatót elloptak. Azonban ez év februárjában jelentős döntést hozott a település helyi közössége: megvásárolta a létesítményt mintegy 5 millió dinárért, amelyet a fejlesztési pénzből finanszíroztak, és szeretnék kis lépésekben visszaállítani az egykor méltán híres fürdő tartalmait. A jövőbeli tervekbe Fazekas Róbert, a település helyi közösség tanácsának elnöke avatta be lapunk munkatársát.

– A jogi procedúrával párhuzamosan elkezdtük a kisebb felújítási munkálatokat. Ennek egyik leglátványosabb eleme a Föld-napi akciónk volt, amely alkalmával több mint 200 lakos munkálkodott azon, hogy a valamikori kellemes környezetet valamelyest visszaállítsuk.

Az elsődleges munkálatokat a Standard Kft. kezdte meg a Rekreációs Központ parkolójának kitisztításával. A helyi közösség indítványozta az őrszolgálat biztosítását, hogy a felújított felületeket megóvjuk a további rombolásoktól. Mindezt a parkoló elektromos hálózatának felújítása követte – tudtuk meg a tanácselnöktől.
A következő lépések között szerepel az étteremrész, a pultrész és a terasz megvilágításának biztosítása, a nyílászárók felszerelése, az ablakok és ajtók részleges vagy teljes cseréje, illetve a mosdók is teljes felújításra várnak.

– Célunk az, hogy az említett munkálatokat május 25-éig befejezzük, hiszen alkalmassá kell tennünk a teraszt és a külső teret ahhoz, hogy a falunapi rendezvénysorozatunk egy részét itt bonyolíthassuk le. Ez egy népzenei találkozót jelent majd az említett nap délutánján, az eseményt a neves magyarországi népzenei együttes, a Csík zenekar koronázza meg produkciójával.

A látványos elemeket tartalmazó koncertet egy bál követi majd a Retrock nevű karcagi zenekar közbenjárásával, ezt ugyancsak a valamikori Rekreációs Központunk területén szeretnénk megtartani – folytatta Fazekas.
A felújítási munkálatok a májusi ünnep után tovább folytatódnak.

Elsősorban a két terasz megmentésére koncentrálnak, majd az idei év folyamán egy tekepálya kialakítását is tervezik, és nem utolsósorban a két romos medence kitakarítására is sor kerül. Ha minden a tervek szerint alakul, a kis medence kiépítése és üzembe helyezése a következő évben valósul meg.

Azonban az még egyelőre kérdéses, hogy a helyi közösség saját erőből vágjon-e bele a hatalmas beruházásba, vagy pedig egy befektetőt is vonjanak be annak érdekében, hogy minél hamarabb használhassuk a komplexumot egykori funkciójának megfelelően. Erről és még számos, az egykor Rekit érintő kérdésről, a tanácselnök meglátása szerint, még ebben az évben döntés születik.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.K.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen