Ugrás a tartalomra

Ki kell állni megmaradásunkért

Választásokról és a mezőgazdaságról Kúlán

Vajdaság legrégebbi magyar művelődési központjában, amely április 13-ától 15-éig ünnepli 150 éves fennállását, a nagy számban összejött szórványmagyarság figyelmesen hallgatta a kedd esti lakossági fórum témáit. 

Valka Károly, Kúla község alpolgármestere és a Vajdasági Magyar Szövetség körzeti elnöke nyitotta meg és üdvözölte a vendégeket, majd megjegyezte, hogy hatalmas segítséget nyújt az anyaország a Kúla községi magyarságnak is az oktatási, művelődési és természetesen a gazdaságfejlesztési programok által. 

– A Prosperitati Alapítvány által nyújtott lehetőségeket nagy számban használták ki a helyi és környékbeli, kettős állampolgársággal rendelkezők. Leginkább a mezőgazdaság területén, de több fiatal élt a házvásárlás lehetőségével is. Fontos, hogy a közelgő választáson mi is támogassuk Magyarország jelenlegi kormányát, amely teljesjogú parnerként tekint a vajdasági magyarokra, és ott, ahol tud, segít – mondta.

Nyitóbeszédében elmondta azt is, hogy a VMSZ aktivistái már ellátogattak a község területén élő magyar állampolgársággal rendelkező polgárokhoz, és a későbbiekben is segítséget nyújt nekik a szavazásban, mert mint tudjuk, a levélszavazatokat nagyon pontosan, és számunkra kissé bonyolultan kell borítékolni. 

Dudás Károly, a VMSZ tanácsának elnöke is szólt az egybegyültekhez és hangsúlyozta, mennyire fontos Magyarország jelenlegi kormányának támogatása a szavazás alkalmával, mert a VMSZ stabil és jó partneri viszonyt épített ki vele, és ezáltal Vajdaság magyarsága jó pozícióban van és csak fejlődni tud az élet minden szegmense tekintetében. 

– A magyarországi kormányváltás a vajdasági magyarság számára csak negatívumot hozna, és a jelenlegi kegyelmi állapotunkat nem szabad tétre tenni, erőnkhöz mérten ki kell állnunk megmaradásunkért – hangsúlyozta.

Patyi Lajos képviselő hangsúlyozta, hogy ha lassan is, de vannak előremozdulások köztársasági és tartományi vonalokon is, megjelentek az IPARD pályázati lehetőségek, de a kistermelői rendelet is stabil és hosszú távú tervezést biztosít a termelőknek, vállalkozóknak, hogy itt helyben érvényesüljenek és biztosítsák a megélhetést maguk és gyermekeik számára. 

– Júliustól a mezőgazdaságban dolgozó nőknek is jár a szülésszabadság, ami nagyon egészséges rendelet. Sajnos a támogatások a tavalyi szinten maradnak az idén is, de ez mind az államkasszától függ – jegyezte meg. 

Végül, de nem utolsósorban Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes ismertette a tartományi mezőgazdasági pályázatokat, milyen lehetőségeket nyújtanak, milyen feltételekkel lehet igényelni őket. 

– Már három pályázatot megjelentetett a titkárság, ezekre önkormányzatok pályázhatnak, de hamarosan a bejegyzett egyéni termelők számára is megjelennek a részleges támogatásokat biztosító pályázatok. Összesen tizenegy pályázat jelenik meg, lesznek startup-támogatások fiatalok számára, pályázatok öntözőrendszerek beszerzésére, természeti károk megtérítésére, fóliasátrak beszerzésére és számos más lehetőségre – mondta a titkárhelyettes. 

Patyi Lajos válaszolt a termelők vizlecsapolási illetékkel és belvízproblémákkal kapcsolatos kérdéseire. A lakosági fórumon jelen volt Pelt Ilona tartományi képviselő, Bús Ottó, a VMSZ intézőbizottságának elnöke és Ceglédi Rudolf, a VMSZ alelnöke, Zenta polgármestere is.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Kozma Lívia
Többi hír