Ugrás a tartalomra

Kevi: Télutó program a cserkészekkel

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség tagjai közösségépítő játékos feladatokkal szórakoztatták a gyermekeket pénteken délelőtt a kevi Móra István Művelődési Egyesületben. A Móra István Művelődési Egyesület már két éve építi kapcsolatait, együttműködik a cserkészekkel – tudtuk meg Perpauer Attilától, az egyesület elnökétől.

- Különböző képzéseken vettek részt, a helybeli gyerekekkel közösen táborozásokra mentek. A két év után mostanra kikristályosodott az igény, hogy komolyabban kezdjenek foglalkozni a cserkészekkel. Úgy látják, hogy az általuk szervezett kirándulásokra mindig nagyon nagy az érdeklődés. A cserkészmozgalom népszerűsítése mind több rendezvényt jelent.

Az egyesületnek már van két vizsgázott őrsvezetője. A cserkészet jól beleillik az egyesület hagyományápoló tevékenységébe, a szakcsoportjaik eddigi munkájába. Fontos eredményeik még, hogy tehetségpontként működnek, környezetvédelemmel is foglalkoznak. A gyerekeken kívül a felnőtteknek szintén szerveznek programokat.

A közösség összetartó erejét így lehet igazán megerősíteni. A farsangi időszakban, húshagyó kedden (február 28.) lesz még egy farsangi bál, jelmezes ünnepség kis gyerekektől a felnőttekig, mindenkinek. A Nyári-őszirózsa kézimunkaklub tagjai a VMSZ Női Fórumával karöltve fánksütéssel egészítik ki a maskarások mulatságát.

A kevi Móra István Művelődési Egyesületnek a rendezvény megvalósításában segítettek Vajdasági Magyar Cserkészszövetségtől Pásztor Dániel, Szász Lea, Novák Natália őrsvezetők. Ezt a kis hangulatos, játékos programot önerőből valósították meg.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, Rúzsa Mária
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen