Ugrás a tartalomra

Kevés az orvos Topolyán

A Dr. Hadzsy János Egészségház évi jelentése kapcsán alakult ki a leghevesebb vita a Topolya Községi Képviselő-testületének 17. ülésén.

A képviselők többek között elfogadták a 2018-as mezőgazdasági földterületek védelméről, rendezéséről és használatáról szóló programjavaslatot, valamint több személy kinevezéséről és felmentéséről is döntöttek. Az ellenzék szerint a szakemberhiány miatt az alapvető feladatok ellátásával is gond van. Kislinder Gábor, Topolya polgármestere elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a Dr. Hadzsy János Egészségházban orvoshiány van. A tervek szerint azonban újabb orvosokat alkalmaznak majd a községben.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „Tudjuk azt is, hogy a meglévő orvosok száma nem elegendő. Tudjuk azt is, hogy azt a két orvos mellé, akit még pénzelünk - tehát összesen négyről beszélek már - még egy orvos szükséges, hogy működjenek a kis rendelők, azt pedig a költségvetésben arra az orvosra előlátjuk. Január elsejétől pedig jóváhagyás lesz, aki specializáción van, azok helyett lehetnek mások, kicsit javul a helyzet.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen