Ugrás a tartalomra

Két tonnányi hurka és kolbász

Az adorjáni fesztivál alatt a falu lakossága szinte megduplázódik

Szombaton, a VIII. Hurka- és Kolbászfesztiválon 107 csapat mérkőzött meg Adorjánon. Ilyenkor a falu lakossága nemcsak, hogy megduplázódik, hanem legalább tízszer annyian vannak a Kontakt cég udvarában, mint ahány lakosa van a településnek. Az idén is, mint minden évben már kora reggel megkezdték a hagyományos szalmával való disznóperzselést, melynek célja a tradíció éltetése.

Borsos Csaba, a rendezvény megálmodója elmondta, hogy majdnem két tonnányi hurkát és kolbászt osztottak ki szombaton. A 8800 adag kolbászból és az 1200 adag hurkából kaphatott ingyen bárki, aki ott volt Adorjánon.

– Annak idején titokban abban reménykedtem, hogy nagy látogatottságú lesz a rendezvény, de magam sem gondoltam, hogy ilyen naggyá növi ki magát. Amíg ez a fesztivál ilyen népszerűségnek örvend, semmilyen változtatást, fejlesztést nem is szeretnénk eszközölni – közölte a falu első embere.

Az adorjáni fesztivál nem csupán az evésről szól, hiszen értékes nyereményekben részesülhetnek a hurka- és kolbászgyúrók. A legjobb gasztronómusokat most is megjutalmazták. A zsűri értékelése alapján a legjobb kolbászokat a Zimax csapata készítette, másodikként végzett a Telek Paprika csapata, míg a harmadik helyezést a pándi hagyományőrzők tudhatják magukénak. A legjobb hurka készítőinek az Agi-coop csapat tagjai bizonyultak, míg másodikként a Rémusz 2 csapata, harmadikként pedig a pándi hagyományőrzők végeztek a versenyen. A legjobb csapatnak járó díj Polyák Liliéké lett. A legjobbaknak járó díjakat tíztagú zsűri határozta meg, akiknek tényleg nem volt könnyű dolguk, hiszen 107 hurka- és kolbászmintát kellett végigkóstolniuk.

Bene Sándor zsűrielnök mindig örömmel jön Magyarországról Délvidékre, az adorjáni fesztivál pedig a kedvencei közé tartozik.

– A magyar zászló színeiben benne van a jó kolbász fűszerezése. A piros szín az a paprika, amelyből 3 deka kell, a második, a fehér, abból 2 deka kell és végül a zöld, azok a fűszerek, a fokhagyma, a köménymag, a többi ízlés szerint. Valójában ez volna a jó kolbász fűszerezésének az alapja – mondta Bene Sándor.

Természetesen az ínycsiklandó étkek készítéséhez elengedhetetlen a jó hangulat, melyhez nagyban hozzájárultak a sátor alatt muzsikáló lakodalmas zenekarok és a sztárfellépők is. Bangó Margit, Delhusa Gjon és az RGO nagy tömeg előtt lépett színpadra. A novemberi szeles és esős idő sem tántorította el a fesztivál fellépőit és látogatóit a részvételtől.

A sütés-főzés és a zenei élmények mellett a kirakodóvásárosok portékáit is megvásárolhatták az érdeklődők szombaton, a VIII. Hurka- és Kolbászfesztiválon. A rendezvényről keddi lapszámunkban bővebben olvashatnak.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, j (Fotó: Gergely József)