Ugrás a tartalomra

Készülnek a pamutvászon maszkok

Óbecsén, Péterrévén és Bácsföldváron is varrnak az asszonyok

A Segítsünk egymáson! akció keretében a Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei női fóruma egy tucatnyi önkéntes varrónő és néhány cég közreműködésével a múlt hét óta szinte nagyüzemben varrja a védőmaszkokat, amiből eddig több mint 500 darab készült el, és további 700 gyártása van folyamatban.
– Óbecsén, Péterrévén és Bácsföldváron is varrnak az asszonyok. Híján voltunk a pamutvászonnak és a guminak, de néhány cég kisegített bennünket, közülük van olyan, amely névtelen kíván maradni, de mellettük hálával tartozunk a Wind-tex, az ABC2 és a Manitu plus 1 cégeknek is – tudtuk meg Sétáló Tímeától, a szervezet elnökétől.
– Óbecse község területén egyébként a VMSZ 35 önkéntese naponta 5-10 idős személynek nyújt segítséget, hozzájuk jut el elsőként az ingyenes maszk. A varrónőknek egyelőre van pamutvásznuk, de kreppszalagra, illetve gumira nagy szükségünk lenne – ha valaki ezekkel az anyagokkal vagy a munkájával tud segíteni, keresse Tímeát a közösségi hálón.

Az önkormányzat mobil csapatában is dolgoznak önkéntesek. Azok a 65 év felettiek, akik az ő segítségüket szeretnék kérni élelmiszer vagy gyógyszer beszerzésében, a 0800-021-100-as és a 064/8491-851-es számokat hívhatják. A mobil csapat önkéntesei személyazonosítóval is rendelkeznek – ha az érintettek olyan hívatlan vendéggel találkoznak, akik ilyen igazolvány nélkül próbálnak a bizalmukba férkőzni, jelentsék az esetet a rendőrségnek vagy a megadott telefonszámokon.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, feró
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét