Ugrás a tartalomra

Karácsonyi műsor Kúlán

Vidám, mosolygós arcok, jó hangulat, telt házas rendezvény a Népkör Magyar Művelődési Központban a már hagyományos karácsonyi műsoron. Minden évben sor kerül a várakozás időszakában a helyi és környező települések magyarságát is összefogó rendezvényre, amely keretében a Népkör szakcsoportjainak tagjai bemutatják az eddig elsajátítottakat.

A mindennapi dolgok, gondok egy kis időre háttérbe szorultak és önfeledten figyelte és kísérte a közönség, legelőször az Aprócska csoport által előadott Fenyőfa című mesejátékot.

Az Ibolya és a Napraforgó néptánc csoport közös koreográfiával készült a küszöbön álló ünnepre, fellépésük alatt bemutatták a Luca napi szokásokat is. Balla Anita már nagyon sokszor megmutatta kiváló énektudását a Népkör színpadán.

Ezúttal azt a dalt adta elő, mellyel novemberben a temerini Tini Fesztiválon első helyezést ért el, majd Fenyvesi Petronella is a közönség elé lépett és bebizonyította, hogy nem csak énekelni de harmonikázni is kiválóan tud, a Török induló akkordjaival csalt ki vastapsot a közönségtől. Balla Marianna egy szép karácsonyi verssel kedveskedett az egybegyűlteknek, Nagy Dániel, pedig Gerzsényi László: Apu játszott velem című versét szavalta el.

A Népkör MMK Bartók Béla Vegyeskórusa is az ünnephez méltó alkalmi dalokkal varázsolta közelebb a karácsony meghitt hangulatát.

A színjátszó csoport rövid és humoros előadásával nevettette meg a jelenlevő szülőket, nagyszülőket.

A Népkör már kilencedik alkalommal szervezte meg az Aranycsengő elnevezésű karácsonyi rajzszakkörét, és idén először minden gyermeknek aki részt vett benne, ajándékkal kedveskedett a közelgő karácsonyi ünnepekre való tekintettel, hisz mindannyian szeretettel, lelkesedéssel és szorgalmasan dolgoztak. Munkáikat a Népkör MMK termében két napig nyitva levő kézimunka és kézműves karácsonyi kiállításon tekinthették meg az érdeklődők.

A telt házas rendezvényen amelyen jelen volt a Népkör MMK vezetősége, Mengyán Szófia lelkész, de a szakcsoportvezetők is, elhangzott, hogy sikeres évet zárhatnak, számtalan díjat, elismerést és oklevelet érdemeltek ki a szakcsoport tagok és a kemény munka meghozta gyümölcsét.

A műsor végén minden jelenlevőnek békés karácsonyi és boldog újévi ünnepeket kívánt Szabó Blanka műsorvezető, a színjátszó szakcsoport tagja.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Kozma Lívia
Többi hír