You are here

Az új technológiával hosszú távon olcsóbb lehet a távfűtés

 

Nagy érdeklődés övezte a Zenta város távfűtésének megoldási lehetőségeit megvitató tanácskozást, amelyet tegnap tartottak a városháza dísztermében. Az összejövetelen Ceglédi Rudolf polgármester felvázolta a belga WindVision és a holland Synvalor/Dordtech cégek által javasolt technológiát, amelynek a lényege, hogy a város távfűtése biomassza elégetése során létrejövő szintetikus gázzal történne. Elmondta, hogy a belga és holland konzorciummal még e hónap végéig alá szándékozzák írni a szándéknyilatkozatot, s a zentai cukorgyárral is ekkor történne meg a távfűtéshálózat átvételéről szóló szerződés aláírása. Amennyiben sikerül betartani a határidőket, akkor az új távfűtési rendszer első fázisa már 2014. október elsejétől üzemelhet.
A projektumot támogatásáról biztosította Dominique Kuhling, Hollandia konzulja is, aki hangsúlyozta, hogy a biomassza alkalmazása nagy jelentőségű Szerbia számára, mivel az ország megújuló energiakapacitásainak mintegy kétharmadát alkotja, és az uniós szabályozással összhangban igen nagy szerepet játszhat az ország energiaellátásában. Megjegyezte, hogy az elmúlt 3-4 évben a holland kormány segítséget nyújtott Szerbiának a megújuló energiaforrások, köztük a biomassza alkalmazását előirányzó akcióterv kidolgozásában és megvalósításában is. A konzul asszony szerint a WindVison és a Synvalor/Dordtech által javasolt technológia Zenta és környéke javát fogja szolgálni, s nagy az esélye annak, hogy ennek köszönhetően a megújuló energiaforrásokat alkalmazó községek élcsoportjába kerül.
A tanácskozás folytatásában a belga és holland konzorcium tevékenységével, majd a technológiával ismerkedhettek meg a jelenlévők.
Ronald Walschott, a WindVision cég elöljárója az újságíróknak elmondta, hogy az általuk javasolt eljárásnak többek között szociális vonzatai lehetnek, mivel az elkövetkező években alacsonyabb lehet a távfűtés ára. Ceglédi Rudolf pedig megemlítette, hogy a technológia alkalmazásával, a térségben található biomasszának köszönhetően nemcsak a távfűtés kérdését tudják megoldani, hanem áramot is fejleszthetnek, amit értékesíteni szándékoznak, ezenkívül újabb pénzforráshoz jutnak a mezőgazdasági termelők is.
A jelenlegi elemzések szerint a technológia alkalmazásával a zentaiak számára mintegy 10-15 százalékkal lenne olcsóbb a távfűtés. A fűtési rendszer első fázisának a kiépítése a tervek szerint 15,2 millió euróba kerülne, amit teljes egészében a nyugati partnerek fedeznének. A második szakasz kiépítéséhez ugyanekkora összegre lenne szükség, s a partnerek segítenének az uniós pénzügyi források felkutatásában. Az első fázis működtetéséhez mintegy 30 ezer tonna biomasszára lenne szükség, s ugyanekkora mennyiség kellene a második esetében is, ami a polgármester szerint a mezőgazdasági termelőknek 1–2 millió eurós éves bevételt jelentene. A gáz előállításához szükséges létesítményt 6,5 hektáron építenék ki, 15–20 hektárnyi területen pedig a biomasszát raktároznák. A projektum engedélyezésére és a tervek elkészítésére 9–12 hónapot irányoztak elő, az építkezésre pedig 6 hónapot szánnak.
A tanácsozáson jelen volt Dejan Novaković, az energetikai minisztérium államtitkára is, aki úgyszintén támogatta a projektumot.

Szerző: 
Hhzs., Magyar Szó