Ugrás a tartalomra

Javulhat a vasúti közlekedés Szabadka, Zenta és Nagykikinda között

Öt község önkormányzatának illetékesei írták alá nemrég a társfinanszírozásról szóló szerződést, aminek köszönhetően a közeljövőben bővülhet a járatok száma, és a vonatok sebessége is növekedhet.

A Szabadka és Zenta között közlekedő vonaton előfordul, hogy naponta közel kétszázan is utaznak. Jelenleg 185 dinárt kell fizetni a jegyért egy irányba. Az ingázók elmondása szerint szükség lenne a járatok számának bővítésére, hiszen hétköznaponként a vonat csak háromszor teszi meg oda-vissza a távot.

Svetlana Jadimić, Zenta: „Azért sűrűbben lehetnének vonatok, járatok. Az lenne a jó. Mert valamit megszüntettek, pedig jó lett volna, ha megmarad.”

Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere elmondta, a társfinanszírozási szerződés az utasforgalomra vonatkozik. Öt érintett község összesen 5 millió hatszázezer dinárral járul hozzá a járatok megmaradásához és bővüléséhez.

Zenta polgármestere kiemelte: „Ez azt jelenti, hogy ezen az útvonalon nem szűnik meg a járat, hanem bővítve is lesz a meglévő járatok száma. Előfeltételt is teremt arra is, hogy a Szabadka és Zenta közti vasúti pályát jövőre elkezdjék felújítani.”

Czegledi Rudolf hozzátette, a vasúthálózat felújítását követően az utasszállító vonat a 80 kilométer per órás sebességet is elérheti majd. A vasúthálózat rendbetétele a gazdaság számára is előnnyel bír majd, hiszen a hálózat minősége a teherforgalomra is hatással lesz.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen