Ugrás a tartalomra

Javítják a kispiaci nyári utakat

Az oromi kataszteri község határútjai után Kispiac határában is megkezdődött a nyári utak javítása.
Magyarkanizsa önkormányzata erre a célra 8,8 millió dinárt különített el. Kispiacon az Ady Endre utca folytatásában dolgozott a kivitelező cég munkagépe. Az útjavítást a terepvezető, Mandić Tibor irányította. „Legelőször a gréderrel elsimítjuk a terepet, utána megszórjuk keverékkel, ami zúzott kő és aszfalttörmelék keverékéből áll. Az út hossza 538 méter és 3 méter széles, ami egy kicsit szűk, de elsősegélynek megteszi.”A helyszíni sajtótájékoztatón Huzsvár Ervin, Magyarkanizsa Község Tanácsának gazdasági és mezőgazdasági megbízottja elmondta, hogy a helyi közösségek javaslatai alapján Orom, Kispiac és Horgos térségében mintegy 2 kilométernyi út zúzott kővel történő javítását végzik el. A fennmaradó eszközöket a többi település határútjainak javítására fordítják. „Községünkben az idei költségvetésben 8,8 millió dinárt láttunk elő földes utak javítására. Ennek az összegnek egy részét felhasználtuk önrészként és pályázaton vettünk részt a tartományi mezőgazdasági titkárságnál, aminek köszönhetően még 3 és fél millióval tudtuk az összeget megnövelni.”Az önkormányzat 400 ezer dinárt biztosít a termelők üzemanyagköltségeire is, abban az esetben, ha maguk végzik el az utak javítását.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV