Ugrás a tartalomra

Játéksarok a törökbecsei kicsiknek

Törökbecse óvodáiba is megérkeztek a Magyar sarok elnevezésű fejlesztőcsomagok.

A magyar kormány adományát az MNT juttatja el a legkisebbeknek.  

— A játszósarkokat a 2017-ben elindított Kárpát-medencei óvodaprogram keretében ajándékozta a magyar kormány — emelte ki Ilia László, a Magyar Nemzeti Tanács helyi koordinátora. Hozzátette, az óvodafejlesztési program célja a magyar óvodások, kisiskolások létszámának a növelése.

— A 300 000 forint értékű, új játszósarok nagyban segíti az anyanyelvápolást, valamint a környezetismeretet és a matematikát felölelő foglalkozásokat. Kiemelném azt is, hogy a szívet melengető akció a bölcsődéket is érinti, hiszen fontos, hogy a gyerek az anyanyelvén tanuljon, megismerje a magyar népmesék hőseit, magyarul énekeljen, beszéljen, gondolkodjon. A reményeink szerint a szülők a vegyes házasságokban született gyerekeket is szívesen íratják majd magyar óvodákba — hallottuk Ilia Lászlótól.

— Nagyon jó, hogy új fejlesztőeszközöket kaptunk — mondta Dragan Miloradović, a Pava Sudarski Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója, aki szerint egyébként remek az együttműködésük a Magyar Nemzeti Tanáccsal. — Községünkben három óvodai csoportban foglalkozunk magyar nyelven a gyerekekkel, négytől hétéves korig.

Az MNT-vel több éve együttműködünk, aminek köszönhetően óvónőink több szakmai továbbképzésen vehettek részt. Megjegyezném azt is, hogy nagy szükség volt a didaktikai eszközökre, hiszen ezeket Szerbiában nem tudjuk beszerezni. Mindez a jövőben segíti majd az óvodapedagógusok munkáját, és a gyerekekkel való hatékonyabb foglalkozást.

Törökbecsén és Beodrán 568 óvodás van, ebből 54 magyar anyanyelvű, akik szívesen birtokba vették az adományt.

 

Szerző (Forrás)
Hét Nap, Zséli Ágnes
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen