Ugrás a tartalomra

Intézmények és polgárok csoportjai is nyertek

A tartomány 65 millió dinárral támogatja a szociális védelmet

A Tartományi Szociálpolitikai, Demográfiai és Nemi Egyenjogúsági Titkárság 65 millió dinárral támogatja a tartományi alapítású szociális intézmények, intézetek, továbbá a szociális védelmi központok és a polgárok csoportjának munkáját, valamint programok tevékenységét.

A támogatási szerződéseke szerdán a Tartományi Képviselőházban írták alá az intézmények, a központok és a polgárok csoportjának munkatársai.

– Tavaly többször is elhangzott, hogy 2018-at a szociális védelem évének nyilvánítjuk. Erről tanúskodik az a tény, hogy már az idei esztendő első negyedében 65 millió dinárt fordítunk a szociális védelem előmozdítására.

Nemcsak az intézmények, szociális védelmi központok pályáztak sikeresen, hanem kiemelkedő partnereink, a polgárok csoportjai is nagy számban jelentkeztek a projektumunkra. Megközelítőleg 50 polgári csoport, továbbá 27 szociális intézmény és 5 szociális védelmi központ pályázott sikeresen.

A hónap végéig újabb pályázati kiírásra lehet számítani a szociális védelem, a háborús veteránok és a fogyatékossággal élők védelme, valamint a népesedési politika terén – hangsúlyozta Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikai, demográfiai és nemi esélyegyenlőségi titkár.

A szociális intézmények munkáját 54 millió dinárral, míg a polgárok csoportjának tevékenységét 11 millió dinárral finanszírozzák. Dr. Ricz György, az óbecsei Gerontológiai Központ igazgatója elmondta, hogy az illetékes titkárság ezúttal 600 000 dinárral járul hozzá a Központ tevékenységéhez.

A tartományi támogatásnak köszönhetően egy újabb szoftvercsomagot vásárolnak.

– Már két ízben sikeresen pályáztunk a titkárságnál.

Az egyik szoftvercsomag a szociális munkát segíti elő. A másik szoftver a vények és a beutalók kiírására vonatkozik. Az új csomag pedig az archívumunk rendezését segíti. Az archívum vezetése hosszadalmas irodai munkának számít, így ez nagyban megkönnyíti majd a folyamatot.

Az ilyen jellegű támogatások az adatcserét szolgálják. Az illetékes minisztérium és tartományi titkárság folyamatosan információkkal lát el bennünket, és mi is adatokkal szolgálunk. A különféle szoftvercsomagoknak köszönhetően ez a kommunikáció felgyorsul, sőt a pályázati kiírások is közelebb kerülnek hozzánk.

A minisztérium és a titkárság a szükséges adatokat naprakészen megkapja, ugyanakkor a dolgozók munkáját is megkönnyíti, hiszen számítógépes rendszeren keresztül követhetik a bentlakókat, és vezethetik a nyilvántartást – emelte ki dr. Ricz György.

Hajder Vladimir, a magyarkanizsai Gerontológiai Központ igazgatója kiemelte, hogy rendszeresen jelentkeznek az illetékes titkárság projektumaira. Ezúttal 600 000 dinárt fordítanak egy szoftvercsomag vásárlására, ami a munka jogi szegmensét könnyíti meg, valamint félmillió dinárt kaptak felújítási munkálatokra.

– Ezzel szeretnénk korszerűsíteni a folyamatot, és a támogatásnak köszönhetően a munka még jobban megy majd. A másik projektum keretében 500 000 dinárt kaptunk az otthon fürdőszobáinak felújítási munkálataira. Ezt különösen fontosnak tartom, hiszen ezen folyamatosan dolgoznunk kell. Büszkeséggel tölt el, hogy jelenleg hogyan néz ki az otthonunk – tette hozzá Hajder Vladimir.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, lau
Többi hír