Ugrás a tartalomra

Időtáló értékek jegyében

Búcsú ünnepe, tehetségek koncertje a doroszlói Szent Imre-templomban

November 5-én ünnepelték a doroszlói Szent Imre-templom búcsúját. Ft. Verebélyi Árpád főesperes, helyi plébános vendég paptársaival, a Kecelről érkezett ft. Burányi Rolanddal és ft. Josip Vogrinccal együtt szolgáltatott szentmisét.

Ft. Burányi Roland a szentbeszédben hangsúlyozta az eredeti, az elődöktől az utókorra hagyományozott értékek fontosságát. Követendő példaként hozta fel a Szent Imre herceg által képviselt keresztényi magatartást, amely időtálló és a jelenünkben különösen aktuális iránymutatóként szolgálhat. 

Az ünnepi misén jelen volt Ótott Róbert tartományi titkárhelyettes, Újhelyi Nándor, a VMSZ intézőbizottságának tagja, Pelt Ilona, a VMSZ tartományi frakcióvezető-helyettese.

Délután a templomban koncertet rendeztek (immár második éve, templombúcsú idején) a helyi zenei tehetségek, alkotók részvételével.

A koncert ötlete és szervezése Klemm Valéria érdeme. A koncertet megtisztelte jelenlétével Szlákó József, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, Kanizsai Ilona, az MNT kulturális bizottságának tagja, Pelt Ilona tartományi, Gellér Magdolna Zombor városi képviselő.

Ft. Verebélyi Árpád főesperes elismerő szavak kíséretében köszöntötte a koncert szervezőjét, közönségét, közreműködőit. Az ünnepi koncert fellépői voltak: Turkály Kristóf (szólóének, trombita), Király Szilárd (slágerzene, ének, zenei kíséret), Klemm Valéria (orgona), Wilhelm József (saját vers), Varga Hanna (népdalének), Szklenovszki Sarolta (ének), Szabó Ella (fuvola), Szitás Tamás (szaxofon), L. Móger Tímea (prózaversek), az Emericus kórus.

Vegyes volt a repertoár, hallhattunk Schubertet, Händlt, Zorán-számot, doroszlói népdalt, jazzszólamokat, Guilmant-toccatát, Kodály- és Casciolini-kórusművet.

A helyiek nagyon büszkék a közösség tehetséges, ifjú művészeire, és ennek a jövőben is hangot, nyilvánosságot kívánnak adni, a búcsúi, ünnepi koncertek alkalmával.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, tra
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen