You are here

CSÓKÁN FÉL ÉVEN ÁT

A csókai önkormányzat a tartományi munkaügyi titkárság pályázatán 4 millió dinárt nyert, amelyhez saját forrásból még kétmillió dinárt társítva összesen 25 munkanélküli foglalkoztatására nyílik lehetőség a második félévben. Balázs Ferenc polgármester a közmunkaprogrammal kapcsolatban elmondta még:
– A munkaközvetítő nyilvántartásában szerepelő általános és középiskolai végzettségű munkanélküli személyek alkalmazásáról van szó, akik a közbeszerzési pályázat útján kiválasztott cég közreműködésével és egy mérnök szakember irányításával kommunális jellegű munkákat, elsősorban esővíz-elvezető csatornák tisztítását, az átfolyók rendbe hozását, a járdák és parkolók helyreállítását fogják végezni. A hatmillió dinárt az alkalmazottak bérezésére fordítjuk, emellett az önkormányzat saját eszközeiből közbeszerzési eljárással szerzi be a munkák elvégzéséhez szükséges építőanyagokat, a szerszámokat, a lapáttól kezdve a betonkeverőig.
Már tavaly megkezdődött az esővízelvezető-csatornák felújítása a község településein. A helyi közösségek egy részében az idén kezdődik a munka, amit igyekszünk úgy megszervezni, hogy minden falu sorra kerüljön. A vízlevezető csatornák elhanyagolt állapotban voltak, aminek a következményeit különösen a három évvel ezelőtti csapadékos esztendőben szenvedte meg a lakosság. Elsősorban Padén és Szanádon okozott nagy károkat az átlagot többszörösen meghaladó csapadék, az alacsonyabb területeken megállt a víz. Az ilyen és hasonló helyzetek megelőzése érdekében van szükség ezekre a munkákra, amelyek elvégzésével munkanélküliek juthatnak kereseti lehetőséghez fél éven át – mondta többek között Balázs Ferenc.

Szerző: 
ger., Magyar Szó