Ugrás a tartalomra

Hogyan kerültek a zoknik a csillárra?

Várady Tibor könyvbemutatója Topolyán

Zenta után Topolyán is bemutatták Várady Tibor Zoknik a csilláron, életek hajszálonTörténetek az irattárból című jogeseteken alapuló prózaszövegeit tartalmazó kötetét. A kiadvány 2013 végén jelent meg a Forum Könyvkiadó és a Magvető Kiadó gondozásában.

A Népkönyvtárban kedden este összegyűlt lelkes közönséget Náray Éva igazgatónő köszöntötte. Elmondta, hogy a könyvbemutató előtti napokban sokan jelentkeztek neki, hogy örülnek Várady jövetelének, mert egyetemi tanáruk volt, ismerik őt. Így már apró történetek kerekedtek az előadás előtt.

A Forum Könyvkiadó igazgatójától, ifj. Virág Gábortól megtudtuk, hogy a szerző apjának és nagyapjának irattárából kerültek elő az iratok, hiszen ők szintén jogászok voltak. Továbbá, hogy a kötet rámutat arra, az összezavart erkölcsnél a jogra van szükség, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. A leporolt jogi iratok segítenek emlékezni.

A kötet szerkesztője, Sági Varga Kinga beszélgetett az esten a szerzővel. Megtudtuk, hogy egy jogász olyan magatartás-képleteket fedez föl az jogi iratokban, mely emberi magatartásformák nem változnak idővel sem. Az emberek mindennapjai nem maradtak meg az iratokban, csak a képletek, melyekből kiderült, milyen valóságlátás és milyen tévhit volt akkor. Várady Tibor a több tízezer akta közül néhány százat rakott egymás mellé, és egy olyan valóságot látott, ami már meglehet, hogy el is tűnt. Amikor az ide-oda ingázó életek sokszor csak egy hajszálon múltak.

Gazsó Hargita

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen