Ugrás a tartalomra

Helyi közösségi választásokra készül Topolya

Jövő vasárnap helyi közösségi választásokat tartanak Topolya Községben. Ennek kapcsán az eddig elért eredményekről és a tervekről beszélt Fremond Árpád, a VMSZ topolyai szervezetének elnöke.

A topolyai helyi közösségi választásokon pártok nem vehetnek részt, ugyanakkor pártok, csoportosulások támogathatnak személyeket. A VMSZ a VMDP-vel közösen állt a jelöltek mögé.

Fremond Árpád, a VMSZ topolyai szervezetének elnöke: „Nekünk fontos, hogy olyan személyek, olyan emberek, szakemberek vezessék a helyi kis településeket, közösségeket, akiknek fontos az együttműködés az önkormányzattal, és akiknek fontos a saját közösségüknek az előrehaladása, illetve a saját közösségük fejlesztése. Szükség van egy jó összhangra az együttműködéshez, és fontos, hogy képzett, tenni akaró személyek kerüljenek pozícióba.

Topolya nagyon fontos stratégiailag, hiszen a legtöbb fejlesztés ebben a városban valósul meg, ezért nem mindegy, hogy Topolya városát kik fogják vezetni - tette hozzá Fremond Árpád: „Fókuszban a Vénusz, a Hotel, a szennyvíztisztító, a vízvezeték s az Ipari Park fejlesztése. Számos olyan projektum van, amit a helyi közösség nyert meg az elmúlt időszakban. Hiszem, hogy ezek a főbb projektumok a megmaradásunk záloga.”

A VMSZ topolyai elnöke kitért a község kisebb településeire is. Bajsán elindult a fürdő felújítása és a vízvezeték hálózat bővítése is megtörtént, Pacséron pedig hamarosan elkészül a termálfürdő fedett része.

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír