Ugrás a tartalomra

Háromszor többen

Prosperitati-pályázatismertető Pancsován

A Prosperitati Alapítvány ötödik pályázati körének pancsovai ismertetőjére háromszor többen jöttek el, mint amennyien a korábbi hasonló lakossági fórumon részt vettek.

A helybeli Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület nagytermében székelykevei, hertelendyfalvi (vojlovicai), sándoregyházi (ivanovói), torontálvásárhelyi (debelyacsai) és kevevári (kovini) termelők és vállalkozók jöttek el.

A Prosperitati pancsovai regionális irodája másfél éve működik. Juhász Bálintnak, a Prosperitati ügyvezetőjének értékelése szerint igazolta a létjogosultságát, hiszen az elmúlt két körben a vidékről 22 nyertes pályázat volt, és 18 millió dinárnyi támogatás érkezett a régióba.

Korábban az egyik felmerülő probléma a magyar állampolgárság hiánya volt, de ez is kezd megoldódni.

Ugyanakkor a szórványvidékről pályázóknak járó ötpontos kedvezmény is segíti a pályázatok számának növelését. Bízik abban, hogy a most kiírt nyolc pályázatra is sokan pályáznak majd a vidékről.

Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár is a pályázásra biztatta a dél-bánáti termelőket.

A mezőgépek felújítása mellett szerinte fontos figyelmet érdemelnek az integrátori szerződések, hiszen manapság a termények biztos értékesítése is fontos. 

Almási István torontálvásárhelyi termelő az édesapjával dolgozik családi vállalkozásban.

A Prosperitati korábbi pályázati körében egy ekét vásárolt, most pedig szeretne egy traktort vagy pótkocsit venni.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K. I.
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét