Ugrás a tartalomra

Hajdújáráson ismét beindultak az infrastrukturális fejlesztések

Hajdújáráson hosszabb idő után ismét beindultak az infrastrukturális fejlesztések. Ez az új szabadkai városvezetés és az új összetételű helyi közösségi vezetőség minden eddiginél hatékonyabb együttműködésének köszönhető.

Több mint egy évtizedes huzavona után járhatóvá tették a Hajdújárás főutcájától a Szarajevó és a Preszpa utca felé vezető, a Ludasi tó partján húzódó utat. Ez nagyon sokat jelent nemcsak a környéken élő, hanem a település minden polgára számára.

Rajsli Teréz: „Eső után létezhetetlen volt oda bejönni, és ott meg már nagyjából idős emberek laknak, oda se mentőautó, de semmi bejönni olyankor nem tudott. Egy kis eső esett, akkor még gyalog se lehetett nagyon kijönni.”
Feró Mária: „Nagyon megörültünk. Most le lett szórva ezzel az apró kaviccsal, most még egy kicsit küzdünk vele, míg az le nem ülepszik.”

A munkálatok azért késtek több éven át, mert az út természetvédelmi területen halad át. Sövény Rudolf, a hajdújárási helyi közösség elnöke: „Elindultak a munkálatok, közben le lett állítva, mivel természetvédelmi terület, ezért kellett különféle tárgyalásokat folytatnunk és szerencsére sikeresen zárultak, így sikerült befejezni a munkát.”

A munkálatokat Szabadka Város önkormányzata pénzelte, az állami földek bérbeadásából befolyó eszközökből. „Tíz nappal ezelőtt itt még valóságos sártenger volt, most kőzúzalékkal tették biztonságosabbá a közlekedést, nagyjából 700 méteres útszakaszon, körülbelül három méteres szélességben.”

Volt olyan, hogy a mentőautó elakadt a sárban, traktor húzta ki, a beteget pedig kézben vitték ki az ápolók. Most már kerékpárral, autóval, traktorral is lehet közlekedni. „Vannak azonban még megoldásra váró problémák, Felső-Hajdújárás talántermi részében nemcsak az utak járhatatlanok időnként, hanem van egy óriási illegális szeméttelep. Ez a szeméttelep egy hosszú évtizedes nagy gond és probléma, aminek a megoldásához azt hiszem, mi kevesek vagyunk, mint helyi közösség.

Természetesen dolgozunk és próbálkozunk, már különféle ötletek is vannak, mit lehetne, mit kellene itt kezdeni, talán ugye az lenne az alapvető, hogy be kellene tiltani, hogy ide hordják az emberek a szemetet. Utána pedig kezdeni valamit ezzel a rengeteg szeméttel.”

Nemcsak a környékbeliek, hanem Palicsról, Szabadkáról is hordják ide az éj leple alatt a szemetet, autókkal, traktorokkal, kamionnal. Van itt építkezési törmelék, elhullott állat, háztartási szemét, autóalkatrész is. A szél a környékbeli gyümölcsösökbe is szétviszi a hulladékot.

A hajdújárási helyi közösség elsődleges célja felszámolni ezt a szeméttelepet és vagy roncsderbi vagy pedig motocross pályát létesíteni.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír