Ugrás a tartalomra

Gyermekzsivaj a Népkörben

Kúla - Hercegnők, boszorkányok, juhászok, szuperhősök és életre kelt lepkék sorakoztak a jelképes kifutópályán a hétvégi jelmezbálon Kúlán.

Már hagyományosnak is mondható a farsangi időszak idején a gyermekjelmezbál, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának kúlai helyi szervezete és a Népkör Magyar Művelődési Központ rendez meg minden évben immár csaknem 10 éve.

Az idén február 10-én tartották meg a gyermekek nagy örömére a Népkörben, amelynek nagyterme már délutántól gyerekektől és muzsikától volt hangos.

A rendezvényre a szülők, nagyszülők, testvérek kísérték el a gyerekeket, akik élvezték, hogy ez alkalommal kedvenc mesehőseik bőrébe bújhattak vagy egy kissé furább, színesebb öltözéket vehettek fel.

A jelmezbemutató mókásra sikeredett, minden jelenlevő, szereplő és néző is jól szórakozott. A közös tánc, játék sem maradt el.

Ezek után kezdődött a várva várt csörögefánk sütése. A szervezők a tésztát otthon már előre elkészítették, a gyermekek pedig kisebb-nagyobb nyújtófával bajlódva nyújtották, szabták, formálták a finom tésztafélét. A fánkokat a lelkes anyukák ott a helyszínen kisütötték, a gyermekek pedig a felszolgált tea kíséretében jóízűen el is fogyasztották.

A Szórványlétben projektum  finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.L.
Többi hír