Ugrás a tartalomra

Gazdasági együttműködés Montenegróval

Igor Jovović nagykövet Magyarkanizsán

A gazdasági együttműködés elmélyítése céljából tett látogatást Magyarkanizsán pénteken Igor Jovović, Montenegró belgrádi nagykövete, valamint Slobodan Vujinović, a körzeti gazdasági kamara elnöke. A kerekasztal-megbeszélésen jelen volt a község valamennyi nagyvállalatának vezetője is. Nyilas Mihály polgármester reményét fejezte ki, hogy ez a látogatás kiszélesíti a Montenegróba exportált termékek skáláját: – Községünkből a legjelentősebb kivitelt a fűszerpaprika, a cserép és más építőipari anyagok jelentik. Évi szinten ez mintegy 3 millió euró bevétel. A mai tanácskozás célja elsősorban gazdasági kapcsolataink elmélyítése, melynek eredményeként ez a 3 milliós bevétel növekedhet is. Ugyanakkor arról is beszélgettünk, hogy más mezőgazdasági vagy mezőgazdaságból eredő késztermékek is piacot kapjanak Montenegróban.
A polgármester hozzátette, hogy minden együttműködés kétoldalú, a nagykövet látogatása során országának turizmusát is népszerűsítette. A megbeszélés után a nagykövet és a kamara elnöke sorra látogatták a község legnagyobb vállalatait.

Szerző (Forrás)
K.R., Magyar Szó
Többi hír