Ugrás a tartalomra

Folytatni a megkezdett beruházásokat

A december elsejei helyi közösségi választásokat követően megalakult a pacséri helyi közösség új tanácsa is. Elnöknek negyedik alkalommal is egyhangúlag mgr. Szombathy Zoltánt választották, az alelnök Igor Balunović lett. A végrehajtó bizottság elnöke változatlanul Nagy Ottó maradt, a bizottság tagjai pedig Fremond Árpád, Szakács József, Huszák Endre, Pintér Gabriella, Rajko Mostarski és Bundzsák Tamás. Az alakuló gyűlésen elhangzott, hogy folytatni kívánják a megkezdett irányvonalat: a munkahelyteremtés áll továbbra is az első helyen, a termálfürdő kiépítése, határutak aszfaltozása, és ha visszakapják a színháztermet, annak felújítása, valamint a faluközpont további rendezése szerepel elsődleges céljaik között.

Szerző (Forrás)
(-hg), Magyar Szó
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen