You are here

A költséghatékony, modern fűtésrendszer mintegy 15 ezer euróba került.

Ezentúl télen is kellemes körülmények között próbálhatnak és léphetnek fel a tehetséges falubeliek és a vendégelőadók. Szombat este ünnepi műsort szerveztek, ennek keretében avatták fel a színházterem fűtésrendszerét.     

A beruházás az MNT pénzügyi közbenjárásával a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program, illetve Vajdaság és a kishegyesi helyi közösség hozzájárulásával valósult meg.

Fergeteges néptáncelőadással mutatkozott be a Rizgetős táncegyüttes, sőt a helyi tehetséges szavalók és zeneiskolások is felléptek. A szülők is elégedettek. Mike Bata Bernadett, Kishegyes: „Nagyon örülünk, így még többet tudnak a gyerekek próbálni a meleg színházban, és így még jobban tudunk örülni a szép előadásoknak és az értékes dolgoknak a faluban.”

Az eddigi, elöregedett fűtésrendszer nem tudta kellőképpen felfűteni a színháztermet és költséges is volt. Linka B. Gabriella, elnök, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Kishegyes: „A színháztermet nem tudtuk igazából kihasználni, csakis a nyári, tavaszi hónapokban, amikor nem kellett annyit fűteni, a fűtés gátolt bennünket, hogy igazából annyi műsort mutassunk be, amennyit szeretnénk.”

Pályázati úton 10 ezer euró támogatást nyert a kishegyesi helyi közösség, a további mintegy 5 ezer eurós költséget saját forrásokból fedezték. Ezentúl két modern gázkazán biztosítja a fűtést. Ez a helyi közösség idei legjelentősebb projektje – emelte ki Mohácsi Zoltán tanácselnök. „Egy régi, elöregedett rendszert cseréltünk egy korszerű gázfűtéses rendszerre. Magáról a projektről tudni kell, hogy a kishegyesi helyi közösség a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében, az MNT pénzügyi közreműködésével sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Pályázatán, és az elnyert forrásokból, valamint a kishegyesi helyi közösség saját eszközeiből sikerült teljesen felújítanunk a színházterem fűtési rendszerét.”

A kishegyesi színházban szervezik meg minden évben a Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozót. Hajnal Jenő, elnök, MNT: „A Kárpát-medence és a délvidéki óvodásoknak egy sajátos központja ez, és amikor megpróbáltuk kialakítani az óvodafejlesztéseket, akkor egyebek között Kishegyes ilyen formában jelent meg, hogy egy játszóteret fog kapni, és amellett a színház fűtésének a felújításával olyan lehetőségek teremtődnek téli időszakban is, amelyek eddig lehetetlenné tették az állandó foglalkozásokat és a különféle találkozókat, szemléket, amelyekről ez a közösség mindig is híres és ismert volt.”

Két hét múlva karácsonyi műsorral örvendeztetik meg a kishegyesieket a színházban. A téli időszakban is számos színvonalas programra számíthatnak a helyiek.

 

Szerző: 
Pannon RTV