Ugrás a tartalomra

Felújítják a Zombor és Bezdán közötti út több mint 12 kilométerét

A beruházás értéke több mint kétmillió euró. Zombor önkormányzata több mint másfél kilométeres szakaszon újítja fel és szélesíti ki az utat.

A projektet az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatja. A témával kapcsolatban nyitókonferenciát tartottak ma a zombori megyeházán.

Szűk és helyenként rossz állapotban van a Zomborból Bezdán felé vezető út, amelyet állami úttá nyilvánítottak. Azóta megnőtt a nyergesvontatós tehergépjármű-forgalom, amelyet ez az út nem bír el. A felújításhoz a zombori önkormányzat mintegy félmillió euró értékben járul hozzá.

Pribilla Attila, segédpolgármester, Zombor: „Zombor arról ismert, hogy a bringások városa, és gyakorlatilag őket teljesen kiszorították az útról, ezért mi ki szeretnénk szélesíteni az utat, méghozzá 1,6 méterrel, ami komoly, biztosítunk megfelelő helyet a biztonságos biciklis közlekedésnek is, valamint az út közműveit is felújítjuk, például a közvilágítást, a villanyhálózatot és így tovább.” A projektnek volt egy első fázisa, amelyben a magyar fél kezdett útépítésbe Bajától a szerb határ irányába.

Ibrajter Mira, koordinátor, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Magyarország: „Ezek a határon átnyúló projektek elsősorban eszmei értékűek, de itt konkrétan van rá nagyon nagy igény is, mert Röszkénél igazán hosszú sorok állnak a kamionosokkal, és kellene erősíteni ezeket a kamionos átkelőket is.” A felújítás előfeltétele annak, hogy megnyílhasson a béregi határátjáró a nehéz teherautók számára, ezzel tehermentesítve a kelebiai és a röszkei határátkelőket, valamint lerövidítve a nyugat-bácskai ipari áruszállítást Magyarországra és az EU irányába.

Kern Imre, építésügyi, közlekedési és infrastruktúrafejlesztési államtitkár: „Nagyon fontos, hogy a magyar fél minél előbb elkezdje és megvalósítsa a teherautó-terminál kiépítését, hiszen ők vállalták magukra. Erről tárgyalunk majd az új magyar kormánnyal, az új miniszterrel, és megpróbáljuk minél előbb megvalósítani, viszont ennek előfeltétele ennek az útnak a rendbehozása.”

A projekt összértéke több mint 3 millió euró, amelyből az útfelújítás több mint 2 millió euró. A munkálatokat a Szerbia Útjai Közvállalat végzi, és várhatóan 2019 szeptemberére fejezik be.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír