Ugrás a tartalomra

Felújítják a topolyai művésztelep épületét

Ma írta alá Kókai Mernyák Melinda topolyai községi elnök, Branislav Kosović, a Port Expres építkezési vállalat és Rind Anzelm, a Rind–project képviselője az egykori Topolyai Művésztelep épülete felújítására vonatkozó szerződéseket a topolyai önkormányzatban. A Képzőművészet a bácskai régió turizmusának fejlesztésében elnevezésű IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programnak köszönhetően három település, Topolya, Jánoshalma és Temerin juthat Európai Uniós eszközöhöz. A program célja a meglevő művésztelepek, alkotóházak felújítása vagy létrehozása, az egymás közötti kapcsolatok, együttműködések bővítése, alkotótáborok, kiállítások szervezése. A topolyai beruházás összértéke 199 432 euró, ennek 85 %-át biztosítja az EU. A munkálatok 125 907,79 euróba kerülnek, az elkészült létesítmény felszerelésére és bútorzatára pedig 18 427 eurót költenek. A projektum jelentőségét a községi elnök ismertette és elmondta, hogy több próbálkozás is történt már, a legutóbbit viszont siker koronázta, és a gyakorlati kivitelezés is megkezdődött. Az örömbe az üröm csupán annyi, hogy egyelőre csak egy részét tudják a művésztelepnek felújítani, de reményét fejezte ki, hogy egy következő projektummal folytatni tudják. A projektum 16 hónapig tart, az építkezést közel három hónap alatt kell befejezni, utána pedig tartalmakkal megtölteni. Bíznak benne, hogy a nyár végén, szeptember elején már birtokukba vehetik az alkotók. Balassa Endre projektmenedzser elmondta, hogy 524 négyzetméter hasznos felületet újítanak fel. Teljes tetőcserére kerül sor, egyedül a belső szobák falai maradnak a régiek, de a szobákat is felújítják, fürdőszobákkal látják el. Nyolc szobát állítanak funkcióba 16 ággyal, egy multifunkcionális közösségi térrel, amely egyben étteremként és kiállító teremként is szolgál. Mindezt a munkához szükséges korszerű felszereléssel látják el. 150 főre kerti bútorokat vásárolnak, mivel ez a tér természeti iskolától kezdve számos szabadtéri rendezvény megtartására is kitűnően megfelel, sok civil szervezet megtalálja majd itt a helyét. Az ismert és közkedvelt Topolyai Művésztelep tavaly ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. Húsz éve használhatatlan a meglevő épület, az alkotók ide-oda vándoroltak. - Futóhoz hasonlíthatnám magunkat, akinek le van vágva a lába, vagy egy művészhez, akinek a kezei hiányoznak. Egy hatvan éves intézmény ideje, hogy otthont kapjon. Ha hihetünk az ígéreteknek, szeptemberben már itt alkothatunk - mondta kendőzetlen örömmel Zsáki István festőművész, aki kezdetben hitetlenkedve fogadta a felújítás hírét.

A munkálatokhoz a napokban fognak hozzá.

Szerző (Forrás)
Komáromi Gizella, Vajdaság Ma
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen