Ugrás a tartalomra

Fél ezren tüntettek a Krivaja folyó szennyezése ellen

Mintegy fél ezren tüntettek a Krivaja folyó szennyezése ellen csütörtökön este Bajsán a Topolyai úti hídnál.

A helyi közösség, a civil szervezetek és polgári csoportok szervezésében megtartott tüntetésen védőmaszkokban, transzparensekkel jelezték a helyiek, hogy nem tűrik tovább a falut elárasztó bűzt, amely megkeseríti mindennapjaikat. Lackovics Károly, a helyi közösség tanácselnöke szerb nyelven, majd Plohl Edvin, a helyi közösség titkára magyarul szólt az egybegyűltekhez. Elmondták, hogy az utóbbi hónapokban minden eddigi mértéket meghaladott a szennyezés.

A bajsai Helyi Közösség hivatalos levélben fordult a községi, tartományi és országos illetékes szervekhez. A károsanyag-koncentráció a vizsgált helyeken olyan mértékű, hogy a mérhető tartományon túlmegy, az oxigén jelenléte 300-szor kisebb az előírt minimumnál.

A tüntetésen mintegy 400-an írták alá azt a petíciót, melyben a helyzet mielőbbi rendezését követelik. A bajsai tüntetőkhöz kishegyesiek és topolyaiak is csatlakoztak. A petíció még egy hétig aláírható a helyi közösség épületében, amit később eljuttatnak az újonnan alakult Környezetvédelmi Minisztériumnak és minden illetékesnek az országban.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír