Ugrás a tartalomra

Fehér Ferencre emlékeztek Újvidéken

A magyar költészet napján a vajdasági magyar költészet egyik kiemelkedő alakjára, Fehér Ferencre emlékezett az újvidéki magyarság. Mellszobrának megkoszorúzásával tisztelegtek a neves költő előtt.

Fehér Ferenc egy Topolya melletti tanyán született, de otthonának mindig a várost tekintette. Munkássága idején minden jugoszláviai magyar lapban publikált, 22 könyve jelent meg és a fordítói tevékenységével hidat alkotott a többségi nemzet és a magyarság között. Tevékenységének szelleme a mai napig érezhető.

Csáky S. Piroska, nyugalmazott egyetemi tanár: „Nagyon sokan megemlékeznek a magyar költészet napjáról, és külön öröm számomra, hogy mi itt, a déli végeken a vajdasági magyar költőkről is megemlékezünk, tehát az egyetemes magyar költészet mellett nagyon fontosak jelentősek azok az írók, akik munkáik során sokat tettek az itteni magyarság érdekébe.”

Antal Szilárd, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja kifejtette, hogy a vajdasági magyar alkotók nagyobb támogatást és elismerést érdemelnek.  „Nem csak a költők, hanem általában az alkotók kicsit háttérbe vannak szorítva az utóbbi időben és talán nem volna rossz ezen kicsit elgondolkozni, hogyan lehetne ezen javítani, úgyhogy ez a nap egy emlékeztető is és egy kitűnő alkalom arra, hogy átgondoljuk ezeket a dolgokat.”

A költészet napi megemlékezést és koszorúzást a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezete rendezte. Erdély Lenke újvidéki elnök arra mutatott rá, hogy Fehér Ferenc tevékenysége példaértékű lehet a pedagógusok számára is. Erdély Lenke, újvidéki elnök, VMSZ: „Hiszen nekik azt üzeni, hogy adják át a vajdasági költők, írók műveit a gyerekeknek, szerettessék meg velük az olvasást, a mesét, hogy tovább vigyék ezt a kultúrát, amiben mi élünk és tulajdonképpen a fordításokon keresztül a mellettünk élő, az itt élő népek és nemzeti kisebbségek ismerjenek meg bennünket, ismerjék meg a mi irodalmunkat, a költészetünket és a kultúránkat.”

A megemlékezésen a VMSZ, az MNT, valamint az újvidéki magyarok képviselői is koszorúztak.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen