Ugrás a tartalomra

Évadnyitót tartott az Electe

Ismert szólisták léptek fel az Electe Egyesület évadnyitó hangversenyén pénteken a szabadkai Városháza dísztermében.

A koncerten a klasszikus zenei élet közismert szólistái: Kinka Rita zongoraművész, Lévai Aksin Laura fuvolaművész és Marko Jozifovszki hegedűművész ezúttal együtt játszottak a szabadkai közönségnek.

„Rendkívüli trió. A klasszikus triók: hegedű, cselló, zongora. Most ez fuvola, hegedű, zongora. A repertoár erre a trióra nem nagy, de szép. Kerestünk új szerzeményeket” – magyarázta Kinka Rita zongoraművész.

Az Electe szervezésében az idei évadban is kiváló külföldi előadók érkeznek Szabadkára. Görög Noémi, az Electe Civil Szervezet művészeti igazgatója elmondta: „A 2014-es évad teljes egészében nemzetközi jellegű lesz. Minden egyes koncertünkre külföldről érkeznek majd előadók. Fontos volt, hogy a megnyitón hazaiak szerepeljenek.”

A szabadkai komolyzenei életet igencsak fellendítette az elmúlt négyéves tevékenysége alatt a fiatalok szerveződéséből alakult Electe Civil Szervezet. „Régóta ki van éhezve a szabadkai közönség a komolyzenére. Ahogy látom, koncertről koncertre, egyre többen érkeznek hozzánk” – tette hozzá Radetity Ádám, az Electe Egyesület logisztikai koordinátora.

A szabadkai közönségnek tetszik, hogy az Electe ilyen kiválóságokat hoz a koncertekre. Csasznyi Zsófia: „Legfőképp azért jöttünk ezekre a koncertekre, hogy ellessük a technikákat, hangzást. Emellett még szép muzsikát is hallgassunk.”

Az Electe évadnyitó hangversenye egyben a FEMUS fesztivál, vagyis a fuvola, klarinét és szaxofon gyermekverseny nyitórendezvénye volt. A szemle vasárnap zárul a versenyzők gálakoncertjével.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír