Ugrás a tartalomra

Értékteremtő kisebbségkutatás a Kárpát–medencében

Ezzel a címmel tartottak nemzetközi összejövetelt Újvidéken. A konferencia szervezője a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács volt. 

Magyarországról, Kárpátaljáról, Erdélyből, Szlovákiából, valamint Vajdaságból érkeztek kutatók.

Az ukrajnai kisebbségpolitika folyamatos kihívások elé állítja a kutatókat.

Csernicskó István, kutató, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász: „Iskoláink megtartása, nyelvi jogaink megtartása és a fejlesztése, ezen a konferencián az a cél, hogy bemutassuk a saját helyzetünket, másrészt tanuljunk a kollégáktól, megnézzük, hogy mi a helyzet a többi régióban.”

A budapesti Kisebbségkutató Intézet szakmai csoportja az Angliában élő magyarok helyzetét kutatta. A Kárpát-medencéhez hasonlóan, ott is a csoport összefogása jelenti a kiindulópontot a jogok megéléséhez.

Papp Z. Attila, kutató, Kisebbségkutató Intézet, MTA, Budapest: „Eltérő módon tudnak ezek a kisebbségi jogok érvényesülni. Attól is függ, hogy a helyi többségi állam hogyan viszonyul ehhez, ott is vannak eltérések, hogy a mindenkori anyaország milyen mértékben tudja támogatni. Nem utolsó sorban arról is szó van, hogy egy kisebbségi közösség mennyire tud egységes lenni.”

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője kiemelte, a politikának nagy szerep van a kisebbségi jogok megerősítésében: „Tudományos kutatásoknak az eredményei, a különböző elemzések segíthetik és segíteniük is kell a politikai szerepvállalóknak a tevékenységét, annak érdekében, hogy a kisebbségi jogok érvényesítése terén minél nagyobb léptekkel tudjunk előre lépni. Az elmúlt években akár a részarányos foglalkoztatás, akár a kollektív kisebbségi jogok területén történt olyan előmozdulás, amely konkrét teret biztosít a két területnek, tehát a politikumnak és a tudománynak az együttműködésére.”

Az összejövetelt a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács abból a célból szervezte, hogy a vendégek belátást nyerjenek a vajdasági szórványban folytatott kutatások eredményeibe.

Lendák Imre, elnök, Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács: „A kisebbségkutatás és a kisebbségi lét különböző problémáiról tartanak előadásokat, majd egy kerekasztalnál megvitatjuk a kisebbségkutatás kihívásait, lehetőségeit ezen a téren.”

Az összejövetelen Zoran Milošević, tartomány tudományügyi titkár kifejtette, hogy Vajdaságban milyen lépéseket tettek a kisebbségek jogainak érvényesítése érdekében: „Biztos vagyok abban, hogy olyan megoldásokat találunk, amilyeneket Európa elvár, mi a régió egy közössége vagyunk, nemzeti közösségek közössége vagyunk, de mindig jó olyan kérdéseket megnyitni, amelyek megerősítik a kapcsolatainkat.”

A konferencia második napján, azaz vasárnap, a résztvevők közösen ellátogatnak a Péterváradi várba.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír