Ugrás a tartalomra

Épül a fővízvezeték is

A kollektorok mellett júniusban megkezdődnek a vízvezeték-hálózaton folyó munkálatok

Tegnap a Vízművek és Csatornázási Közvállalat és az újvidéki Graditelj NS építőipari vállalat aláírták azt a szerződést, melynek alapján a következő hónapokban mintegy öt kilométer hosszan kiépül a városi vízvezeték-hálózat kelet-nyugat irányú gerincvezetéke és a Lošinj utcában a fővízvezeték.

Maglai Jenő úgy fogalmazott, ez egy igen jelentős szerződés, mely komoly infrastrukturális beruházást jelent Szabadkának, s a fővízvezetékek kiépítésével és összekötésével sokkal jobb lesz a város vízellátása.

– A beruházás értékét a projektumban 1,3 millió euróban határozták meg, azonban a közbeszerzési pályázat lefolytatása során a Graditelj NS vállalat ennél kedvezőbb ajánlatot tett, s őket kiválasztva, mintegy 500 ezer eurót sikerült megtakarítanunk. A kollektorhálózaton úgyszintén megspóroltunk mintegy másfél millió eurót a tervezett 6,6 millió helyett 5,1 millió euróba kerülnek a munkálatok, így a két összeg együtt már jelentős megtakarításnak számít, melyet az Európai Fejlesztési Bank által jóváhagyott kölcsönből fizetünk. A hetes kollektor építése már megkezdődött, április elején kezdik a kettes kollektor munkálatait is, majd a fővízvezetékek építése is beindul, s reményeink szerint pár hónapon belül aláírjuk a szerződést a kettes számú vízgyár építéséről is, s az még az idén kezdetét veszi, s ennek kapcsán további megtakarításokról tudunk majd beszámolni – mondta Maglai. Hozzátette, a kollektorhálózat kiépítésével lehetővé válik elsősorban az Újfalu, Peščara és a Vasutas település helyi közösségekben, hogy azokban az utcákban, ahol komoly gondok vannak, a polgárok rákapcsolódjanak a szennyvízcsatorna-hálózatra, s elmondta, az idén megpróbálnak további pénzeszközöket szerezni, hogy a Vasutas településen újabb beruházások valósuljanak meg és a talajvíz okozta problémákat meg tudják oldani.

Tót Godó Valéria, a Vízművek igazgatónője úgy fogalmazott, a Vízművek azon kevés kommunális közvállalat közé tartozik Szerbiában, amelyik követi a szakma korszerű trendjeit, s továbbra is dolgozni fognak azon, hogy a vízelvezetés és -tisztítás, illetve a vízellátás minél magasabb szinten legyen.

– A vízellátórendszer mintegy negyvenéves, ezért is nagyon fontos a mai szerződés, mellyel egyrészt követjük az urbanisztikai terveket, vagyis alkalmazkodunk a kibővített urbanisztikai területhez, hiszen Nagyradanovácot és Kelebiát is hozzánk csatolták, így mi is bővítjük a hálózatot, ugyanakkor a rendszert stabilabbá tesszük. A fővízvezeték építése júniusban veszi kezdetét és egy évig tartanak majd a munkálatok, a kollektorokat pedig jövő év végéig kell befejeznie a kivitelezőnek;  emunkára úgyszintén a Graditelj vállalatot választottuk ki. A beruházás sokat segít majd az ésszerű energiafelhasználásban és csökken a vízveszteség, továbbá lehetővé teszi, hogy tovább épüljenek a másodlagos vízvezetékek – emelte ki az igazgatónő. Elmondta, eddig az egyes számú Vízgyár oldotta meg a város vízellátását, azonban a kettes számú Vízgyár sokat fog ebben segíteni, a keleti és nyugati hálózat összekapcsolásával pedig lehetővé válik, hogy egyforma minőségű víz legyen a rendszerben egyforma nyomás mellett.

Ilija Kalaba, a Graditelj NS vállalat, azaz a kivitelező nevében hangsúlyozta, mindent megtesznek, hogy eleget tegyenek a szerződésben vállalt kötelezettségeiknek a munka minőségét, a felhasznált anyagot és a határidőket tekintve. Hozzátette, több mint húszéves tapasztalattal rendelkeznek, s reményét fejezte ki, hogy a következő másfél-két évben sikerrel végzik el a munkát.

Szerző (Forrás)
s.l., Magyar Szó
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét