Emelkedj fel!

Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak, aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ.

Helyetted lemosnék magamról minden festéket, felöltöznék nagyon egyszerűen, és egy hálózsákkal, négy vekni kenyérrel kimennék oda, ahol megállt az élet. Az idióta kisgyermekekkel elmennék málnát szedni, gombászni.

Megtanulnék kosarat, seprűt kötni Mariska nénitől, akinek nincs senkije, és havi 16 lej segélyből kell megélnie, aki tudatosan készül az éhhalálra. Elbeszélgetnék szomszédasszonyával, akinek a rák az orrát teljesen leette.

Megismerkednék Annamáriával, akinek nincs se apja, se anyja. Testvére nevelte fel, 15 évesen szülte első gyermekét egy részeges bányásznak, akivel olyan viskóban lakott évekig, amelybe esténként beengedték az állatokat is.

Elbeszélgethettek arról, hogy anyósa hogyan őrült meg, és futott meztelenül a földeken, míg meg nem halt. De azt is megbeszélheted vele, hogy valóban medve ette-e meg a négyéves kisfiút az erdőben, vagy talán a kutyák? Ő még nincs húszéves, de két gyermekével már olyan sokat élt, mint más száz év alatt.
Először mellbe fog vágni mindaz, amit látsz, hallasz.

Lehet, hogy sírni fogsz, és átkozni ezt a világot, amelyben jólfésült alakok háromszáz eurót adnak egy kutyáért, de egy nyomorult gyermek meg kell hogy éljen havi tízeurónyi segélyből.

Nem érted, hogy lehet az, hogy ezeket az embereket a társadalom kivitte a hegyekbe kommunizmust építeni, s most annyi pénzt sem ad, hogy napi fél kenyérre jusson, nem beszélve húsról, buszjegyről, villanyszámláról, orvosságról. Egy őrült eszme felsodorta őket a hegy tetejére, s mint az elhaló hullám, lerakta, otthagyta őket.
Nagyon furcsa ötleteid lesznek.

Magad is csodálni fogod, hogyan önt el a gyűlölet. Hangosan kimondod, hogy nem érdemli meg az életet az a társadalom, amelyben a kutya több húst eszik meg egyszerre, mint egy gyermek egész hónapban.
Félelmetes erők szabadulhatnak fel benned, de ne siess, ne kapkodj, és ne dönts, próbálj meg nagyon nyitott lenni. Másnap sétálj egy nagyot a természetben, nézd a fákat, a felhőket, a madarakat. Közben sírhatsz, káromkodhatsz, imádkozhatsz.

A fontos az, hogy dőljenek le falaid. Omolj össze. Engedd be életedbe mindazt, mi körülvesz. Neked előbb meg kell világosodnod, hogy magad is árasztani tudd a fényt.
Alulról nem látod a perzsaszőnyeg mintáit. Emelkedj fel, a nagy egészet nézd. Vedd észre, hogy a sötétet nem lehet ütni, vágni, törni. A sötét egyszerűen a fény hiánya. Nem lehet erővel összetörni és kilapátolni.

Csodálkozz rá a napra, amely megjelenik, és körülötted minden formát, életet kap. Dél felé edd meg száraz kenyered. Lassan, komótosan, ügyelj, hogy egyetlen morzsa se hulljon a földre. Keress egy forrást!

Ereszkedj térdre, érintsd szádat a forrás vizéhez, mintha csókolóznál, és csak aztán igyál. Érezd, hogy átjár a kristálytiszta hegyi forrás vize. Eggyé válsz a földdel, beléd hatol az élet.
Hunyd be a szemed, és érezd a fényt, a meleget, mely kenyeret, vizet fakaszt. Ha valahonnan fentről rád hull a végtelenül tiszta és szent fény, te is képes leszel néhány magot befogadni, és kenyeret adni, forrássá válni.

Mindez végtelenül tiszta és egyszerű: láss, higgy, szeress. Az eszmélés lassan, de biztosan, végtelen csendben, derűsen történik. Lassan lehiggadsz, megnyugszol. Kitisztulnak gondolataid, vágyaid, hatalmas béke önt el. Megvilágosodsz.
Minden nagyon egyszerűvé, áttetszővé válik. Felsejlik Isten végtelen nyugodt keze vonása a Világon. Források fakadnak fel benned. Érezni fogod magadban az erőt, amely most már nem magadért, hanem a Világért fakad.

Már nem harcolni akarsz, hanem teremteni. Nem gyűlölsz senkit és semmit, nem pusztítani akarsz, hanem segíteni, alkotni, életet adni, a beléd áramló fényt továbbengedni. Szelíden belesimulsz az Úr kezébe. Érzed, minden a helyére kerül, és már nem zavar semmi.