Ugrás a tartalomra

Előtérben a kulturális kérdések

Topolyára látogatott az MNT küldöttsége – A községi tanács tagjai meglátogatták a kulturális intézményeket

Kultúrpolitikai szempontból igen mozgalmas volt a tegnapi nap Topolyán. A városba látogatott a Magyar Nemzeti Tanács küldöttsége, Hajnal Jenő elnök, Lovas Ildikó, a Végrehajtó Bizottság tagja, Jerasz Anikó, a Végrehajtó Bizottság elnöke, valamint Náray Éva, az MNT egyik topolyai tagja, a Kulturális Bizottság elnöke, akik a közép-bácskai község oktatási, művelődési és tájékoztatási intézményeinek helyzetéről tájékozódtak.

A vendégeket Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere, Fremond Árpád országgyűlési képviselő, a községi VMSZ-elnöke, Plohl Edvin, a községi képviselő-testület elnöke, Dudás Domány Diana, Kisimre Szerda Anna, a községi tanács tagjai, valamint Bábi Attila, az MNT munkatársa fogadta.

Kislinder Gábor köszöntőbeszédét követően két órán át tartó zártkörű ülésre került sor, majd az újságíróknak a polgármester és Hajnal Jenő összegezte az elhangzottakat. Az MNT elnökének elmondása szerint a látogatás célja a párbeszéd folytatása és a partnerségi kapcsolatok megerősítése volt, és a tanács minden magyar önkormányzattal igyekszik építő jellegű kapcsolatot kialakítani.

Fontos a munkamegosztás, emelte ki Hajnal Jenő, hisz például arról is szó esett, hogy az önkormányzat milyen módon és mértékben veszi ki részét az iskolabuszprogramból. Jelen beszélgetésben a kultúra került előtérbe, például a Juhász Erzsébet Könyvtárral kapcsolatban, aminek nyílászáróinak cseréjére kerül sor a közeljövőben, valamint a könyvvásárlási támogatásnak köszönhetően végre egyensúlyba kerültek az újonnan beszerezhető magyar és szerb nyelvű könyvek.

Utóbbi Vajdaság-szerte pozitívan érintette a könyvtárakat, hisz abban mindenki egyetért, hogy azok a kultúra alapintézményei, és nagyon fontos, hogy minden településen olvasóbarát környezetet alakítsanak ki, hisz ezek a közösségek találkozóhelyei is lehetnek. A Topolyai Múzeum sorsáról is beszélgettek az ülés résztvevői. Hajnal elmondta, hogy az MNT társalapítóként az intézmény segítségére lehet abban, hogy a régió egyik kiemelkedő intézményévé váljon, hisz nem csupán az a cél, hogy Topolya szűkebb környékének, hanem egy nagyobb körzetnek a múzeummal kapcsolatos tevékenységét is ellássa.

A tájékoztatással kapcsolatban kifejtette, hogy a megoldást a vajdasági magyar médiaház keretén belül kell találni, és egy további megbeszélés témája lesz, hogy hogyan lehet elindulni, alkalmazkodni az új helyzethez, és sürgősen olyan akciótervet kell kidolgozni, amely a legégetőbb problémákra jelent megoldást, ebben a munkában is szem előtt tartva az elvándorlás problémáját. A látogatásnak minden bizonnyal folytatása is lesz, hisz az elnök elmondása szerint a regionális szinten is jelentős sikereket elért Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ meglátogatása is aktuális lenne, figyelembe véve azt is, hogy a sikerek ellenére állandó anyagi gondokkal küszködnek.

Kislinder Gábor polgármester örömét fejezte ki a látogatás kapcsán, és elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektettek azokra a feladatokra, amelyeket a helyi önkormányzatnak kell elvégeznie az MNT programjában meghatározott célok elérése érdekében.

Elsődleges feladat, hogy összehangolják a pénzügyi tervet, és a különböző kulturális intézmények működését úgy kell megszervezni, hogy senki ne szenvedjen kárt. A médiaházak privatizációja kapcsán Kislinder azt mondta, hogy ennek a folyamatnak a törvénnyel összhangban kell végbemennie, és meg kell fogalmazni azokat a feltételeket, amelyek a topolyai polgárok és ezzel összhangban a nemzeti tanács érdeke is.

ISMERKEDÉS KÖNYVTÁR ÉS A MŰVELŐDÉSI HÁZ TERVEIVEL, GONDJAIVAL

Az ülést megelőzően a topolyai községi képviselő-testület elnöke, Plohl Edvin és Kisimre Szerda Anna, a kulturális és a civil szféra ügyeivel megbízott tanácsnok meglátogatták Topolya két jelentős kulturális intézményét. A Művelődési Házban Csípe Tímea, az intézmény igazgatója fogadta őket, és beszélgetésükben nagy szerepet kapott a színházterem felújítása, de a Topolyai napok rendezvénysorozat tervezete is.

A Juhász Erzsébet Könyvtárban Náray Éva igazgató fogadta a községi elöljárókat, és ismertette velük a problémáikat, a 60 négyzetméteres, jelenleg használhatatlan pincét és a fiókkönyvtárakban uralkodó áldatlan állapotokat. Újságírói kérdésre Plohl reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet egy munkamegbeszélésre, amikor megoldási lehetőségeket keresve a problémákat részletesebben is megtárgyalhatják.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, B.em
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen