Ugrás a tartalomra

Elment, de itthon maradt

Szilágyi Mária könyvében szülőfaluja, Magyarcsernye építészeti örökségét rögzíti az utókornak

Nem mindennapi könyvbemutató jegyében zajlott az elmúlt hétvégén a Csernyeiek XVIII. Találkozója és a Falunap. Nem csak azért, mert Szilágyi Mária Fényben és árnyékban című első könyvéről van szó, hanem mert Bánátról egyre ritkábban hallani. Az építészeti örökség megőrzése, könyvbe köttetése pedig fontos feladat, hiszen a fiatalok tömegesen költöznek el erről a vidékről is, a sorsukra maradt házak pedig egymás után dőlnek össze. Lassan több lesz a lakatlan, összedőlt ház, mint a lakott. Lehet, hogy fél évszázad múlva már sem emberek, se házak nem lesznek.

Az sem mellékes, hogy a Magyarcsernye építészeti örökségét feltáró könyvben magára ismer sok – jobb időket megélt – bánáti magyarlakta falu is. Még egy szempont kihangsúlyozható: a szerző szülőfalujából elkerült Újvidékre, ahol jelenleg a doktorátusát készíti, tanulmányainak egy részét Budapesten végezte, egy kicsit mégis itthon maradt. További tervei is haza hívják.

Szilágyi Mária az általános iskolát szülőfalujában végezte el, a nagybecskereki Gimnáziumban érettségizett, majd az Újvidéki Egyetem építészeti karán folytatta tanulmányait. Mint vallja, a negyedik éven keltette fel érdeklődését a műemlékvédelem. A mestermunkájában az Aracsi Pusztatemplom építészetét dolgozta fel. A műemlékvédelmi szakmérnöki képzést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte el. Jelenleg az Újvidéki Egyetem építészeti és urbanisztikai tanszékének doktorandusza. Disszertációjának témája a Közép-bánáti falvak közterei. Közben kolléganőjével a vidékhez kötődő Csekonics-uradalom történetét is kutatja. Remélhetőleg ennek eredményeként újabb értékes helytörténeti mű születik majd.

Első könyve egy egyetemi feladatnak köszönve született: a szakmérnöki képzés az egyik tantárgya ugyanis a magyar falu építészete volt. Ez lett a szakdolgozata, aztán két és félévi munka eredményeként a Forum gondozásában megjelent a könyv.

Mi jellemzi a magyarcsernyei házat?

– Magyarország déli részein az alföldi háztípus terjed el. Magyarcsernyén a legalapvetőbb háztípus a kétegységes ház volt. Az udvar felé tovább bővítették a házat lakóhelyiségekkel vagy kamrával, padlásföljáróval, a gazda igényeitől és anyagi helyzetétől függően. A XIX. század második felében megjelenik a tornác és a homlokzat barokk kialakítása, amely később ismertetője lesz a bánáti háznak. A háromegységes épületeknél megjelent a hátsó szoba is, amit itt belső háznak neveztek, melybe a konyhán keresztül lehetett bejutni. Így a konyha az elsődleges rendeltetésén kívül az előtér és a közlekedő szerepét is betöltötte. Ezek után a hátsó szobát használták alvásra, az utcai szobát csak különleges alkalmakkor vették használatba. Itt volt az újabb ágynemű, a szebb bútor, ez volt a tisztaszoba. Az építőanyag a föld volt, ebből készült a vert fal, később a vályogtégla, melyet sár, szalma és polyva keveréke alkotott.

Később megjelenik a tégla, mint építőanyag, de csak az alapnál, és a cserép, mint tetőfedő a módosabb gazdáknál. A többség továbbra is náddal borította házait.

Úri házak a faluban a XX. század elején épülnek először, mint a városi építészet falusi képviselői. Az oldalházak megjelenése az 1950-es évektől nagymértékben a hagyományos végház átalakításához kapcsolódik, 1960-tól pedig megjelennek a kockaházak majd az emeletes épületek. Ha össze akarnám foglalni a magyarcsernyei építészet karakterjegyeit, akkor azt mondhatnám, hogy a jellemzők a széles utcák, az utcai homlokzat a két ablakkal és tornácbejárattal, a nyeregtető, az oromzatmagasság, az aljhúzás, a tornác, a léckerítés, a vert fal – vályog, szellőztetőnyílások, galamblyukak, mondja a könyv szerzője.

Magyarcsernyén sok ilyen ház van, még több, amelyet átalakítottak oly módon, hogy a véget, vagyis az utcai homlokzatot berakták téglával, de még az oldalfalakon látszik, hogy vályogból épültek.

Az építkezéshez számos érdekesség, szokás kapcsolódott. Például a házoromhomlokzaton levő napsugárdíszítés és a herelevél védte a házat a rontástól és szerencsét hozott. Állatokat (főként békát vagy kakast) ásattak a küszöb alá a ház építésekor, hogy szerencsét hozzon a gazdának. A babona úgy tartotta, hogy ha a gazdaasszony nagypénteken hajnalban meztelenül körülszaladja a házat, akkor nem lesz benn féreg. A nagypénteken sült cipót pedig a padláson tartották a következő nagypéntekig, mert megvédte a házat a tűztől és a villámcsapástól. Ha pedig valaki házat akart építeni, ahhoz engedélyt kellett kérni a községtől, amit csak akkor kapott meg, ha a szomszédok közül egyik sem volt a haragosa…

Csányi Mihály nyugalmazott magyartanár, volt iskolaigazgató szerint a könyv nemcsak a magyarcsernyeiek részére készült, hanem mindazoknak, akiket érdekel a valamikori falusi építészet, a múltunk, egy valamikor virágzó falunak a sorsa, miből is indultunk és hova jutottunk. Magyarcsernye építészete nem egy Hollókő vagy Toroczkó építészete, de a szerző éppen Magyarcsernye házainak egyszerűségében keresi és találja meg a nagyszerűt.

– Azt írja egy helyen, hogy falunk épületeire a környező német települések voltak nagy hatással (Németcsernye, Csősztelek, Zsombolya). Ez természetes, hiszen falunk egy kis történelmi csúsztatással egy időben kezdett kialakulni ezekkel a településekkel, amelyeket Mária Terézia és II. József, szeretett uralkodóink birodalmi program keretében óriási segédlettel (pénzzel, földdel, paripával) támogatta, a buzitóiak – magyarcsernyeiek, csőszteleki magyarok, Szeged környékiek, apátfalviak azonban nem sokat kaptak sem az élettől, sem Csekonics gróftól. Esetleg járványokat, árvizet, mérhetetlen szegénységet, amelyektől mindjárt megfeleződtek. De élni akartak. Akkor is, amikor 1849-ben a szerb szabadcsapatok rájuk gyújtották a szalmatetős, nádfedeles házakat, és ők a Maroson túlra menekültek a tordaiakkal, szentmihályiakkal, becseiekkel együtt. Visszajöttek, és újból helyrehozták a földből döngölt, nádfedeles házakat – mondta a könyvbemutatón Csányi Mihály, hangsúlyozva, hogy ez így volt a történelem folyamán többször is. Magyarcsernyének nehéz, de szép múltja volt, és ezért is érdemes volt könyvet írni építészettörténetéről. Jó lenne hinni abban, hogy az egykor négyezres lélekszámú, ma másfél ezerre zsugorodott falunak jövője is van.

Szerző (Forrás)
Kecskés István, Magyar Szó
Többi hír
Az adai Damjanich-emlékműnél szombat délután emlékeztek meg az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésé
Adán koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek meg a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról