You are here

Az akadémia létrehozását a magyar kormány 937 millió forinttal támogatja. Az intézmény a fiatal tehetségek felkarolását és európai szintű kinevelését tűzte ki célul.
Földbe került az alapkő, megkezdődhet a Vajdasági Birkózóakadémia kiépítése. Az épület várhatóan egy év alatt készül el. Külső és belső hasznos területe 3000 négyzetméter lesz. A sportcsarnok mellett egy 49 ágyas kollégium, négy irodahelyiség, egy orvosi szoba és egy konditerem épül majd. Az akadémia munkáját és sportprogramját a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia felügyeli majd, de a helyi klubok jellemző fogásait is megőrzik, fejlesztik majd.
Bálint Zoltán, a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány ügyvezetője leszögezte: „Ami a szakmai munkát illeti, a lefektetett alapelvek arról szólnak, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiának a szakkádere, amit a Magyar Birkózó Szövetség jeles edzőiből fognak kinevezni, azoknak a szakmai felügyelete alatt fog itt folyni a munka.”

A Vajdasági Birkózóakadémia megalapítása egy újabb bizonyíték arra, milyen jó az együttműködés a szerb és a magyar kormány között - mondta beszédében Željko Trajković, a Szerbiai Birkózó Szövetség elnöke. Kiemelte: „Százévente történik ilyen a vidékünkön. Beszélünk a birkózásról, megéljük a birkózást. Nagy dolog, hogy megteremtődtek a lehetőségek ahhoz, hogy a fiataljaink egyenjogúak legyenek a kortársaikkal Európában és a világon is.”

Az birkózóakadémia az oktatást és a turizmust is fellendíti Magyarkanizsán - mondta Fejsztámer Róbert polgármester. Úgy fogalmazott: „Mindenféleképp amellett, ami a mai nap folyamán elhangzott és a sportolásra vonatkozik és egy magasabb színvonalat tud biztosítani a magyar és a szerb birkózó sporttal foglalkozó gyermekeinknek egyaránt és egy átjárhatóságot is tud biztosítani a Magyar és a Szerbiai Birkózó Szövetségek és azon munkájukon belül, ez mellett én úgy gondolom, hogy a sporthoz hozzá kell még tennünk az oktatási és hozzá kell még tennünk az idegenforgalmi léptéket is ennek az akadémiának.”

Az akadémia célja a tehetségek felfedezése és felkészítése a versenyekre - mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke. Nyomatékosította: „Arra készülünk, hogy a gyerekeink, mi magunk elfoglaljuk a szerb társadalomban a sport terén is azt a helyet, ami minket megillet, amit valamikor birtokoltunk. Arra készülünk, hogy olimpiai bajnokaink és érmeseink, világbajnokaink és érmeseink legyenek.”

A birkózóakadémia létrehozását a magyar kormány támogatja. Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke szerint: „Egy olyan központ felépítését határoztuk el, amely megfelel a 21. század követelményeinek és amely megfelelő feltételeket, méltó körülményeket biztosít a sportolók fizikai és szellemi felkészüléséhez.”

A Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány három társalapítója Magyarkanizsa önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia.

 

 

Szerző: 
Pannon RTV