Ugrás a tartalomra

Egy év múlva kötelező lesz a fűtésmérő a háztartásokban

2015. január elsejétől minden távfűtéses háztartásnak fűtésmérővel kell rendelkeznie. Az elfogyasztott hőenergia elszámolására és megfizettetésére szolgáló szerkezetek beszerzését az állam segíti majd – jelentette be tegnap este Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter.
Egy 60 m2-es lakásban, amelyben általában öt fűtőtest van, a szükséges fűtésmérők és szelepek mintegy 250 euróba kerülnek. Beszerzésüket a lakosok legkevesebb öt évig havi részletekben törlesztenék a fűtési számlával együtt. Ez a megfizettetési rendszer már bejáródott az európai államokban. Szerbiát törvény kötelezi arra, hogy 2015 januárjától alkalmazza. Ezzel a hőenergia-fogyasztás akár 30%-kal is csökkenthető. A szerbiai lakosokat azonban nem világosították fel, hogyan kell a fűtést szabályozni. A magánházakban gyakran túlméretezik a rendszert, azaz a kelleténél több fűtőtestet szerelnek fel, ezért nagyobb az energiafogyasztás. Takarékossági szempontból a műszaki előírások szerint épült, jól szigetelt társasházak a legelőnyösebbek, amelyekben minden lakás előtt van fűtésmérő.

Az energetikai miniszter azt mondta, a szaktárca segít majd a távfűtőművek felkészítésében a költségarányos elszámolásra, de a munka sikeressége az önkormányzatok, a szolgáltatók és a felhasználók megegyezésétől függ. A Minisztérium kiáll azért, hogy a jövő év január elsejétől mindenkinek legyen saját fűtésmérője, és törvényes alapon igénybe vegye vagy sem a hőenergiát, illetve annyit fizessen, amennyit elhasznált. A tárcavezető szerint az állam beszerzi a fűtésmérőt mindenkinek, aki igényli, de a további elosztás a társasházakban a házi tanácsok feladata lesz.

Korábban négy, az idei fűtési idényben további hat szerbiai város, illetve község vezette be a távfűtés fogyasztás szerinti megfizettetését. Ám a lakosok elégedetlenek, mert a várt költségcsökkenés helyett kétszer többet kell fizetniük a fűtésért.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír