Ugrás a tartalomra

A csókai gyerekek már elűzték a telet

Jelmezekbe öltözött gyerekek búcsúztatták a telet Csókán. A farsangon a vendégeket édességgel és meleg teával kínálták. Az ünnepséget a télűző kiszebáb égetésével zárták.   

Hangos zajt csapva, füttyszóval és zenével üldözték el a telet. A gyerekek jelmezekbe öltözve vonultak végig Csóka központi terén. A főként gyermekekből álló menetet a Juhász zenekar kísérte. Juhász Gábor, Juhász zenekar: „Olyan közönség van, aki ismeri és szereti a népzenét. Nagyon sok régi néptáncos van, nagyon sok új néptáncos van, és szeretik a mi muzsikánkat.”

Az ünnepi műsor létrejöttében a környékbeli néptánccsoportok is segédkeztek. Horváth Noémi, megbízott igazgató, Csókai Művelődési és Oktatási Központ: „A hagyományokat továbbra is ápoljuk, ez volt az elsődleges vezérgondolat, amikor ezt a műsort elkezdtük szervezni. Kicsit hosszúra sikeredett a tél, aztán ki is hangsúlyoztuk, ezt bizony télűző és tavaszváró rendezvénynek szeretnék megálmodni. Ezért nagyon sok segítőnk akadt és nagyon sokakat bevontuk.”

A csókai farsang kihagyhatatlan része a kiszebábégetés. A hagyománnyal a jelenlévők elüldözték a hosszúra nyúlt telet, helyet adva a közelgő tavasznak.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen