Ugrás a tartalomra

„Csigacsinálás” volt Torontálvásárhelyen

A dél-bánáti Torontálvásárhelyen (Debellács) a lakodalmi és egyéb ünnepi leves ma is elképzelhetetlen csigatészta nélkül. Egykor a csigatészta-készítéssel kezdődött a lakodalmi vigasság.
Készítése sok szorgos kezet igényel. A „csigacsinálás” – ahogyan azt errefelé mondják – pedig közösen a leghatékonyabb.

A vásárairól is ismert, mintegy ötezer lakosú faluban, hosszú idő után vasárnap újra lakodalmi csigacsinálást szerveztek.A VMSZ Női Fóruma és a Magyar Művelődési és Művészeti Központ szervezésében, a református keresztyén egyház és több helybeli civil szervezet közreműködése mellett több mint hetven asszony jött el a rendezvényre, amelyet szeretnének hagyományossá tenni.

A csigatészta-készítésnek két bánáti településen: Magyarittabén és Torontálvásárhelyen van hagyománya. Ezt a ma is élő szokást a makói, hódmezővásárhelyi, szentesi, gyomai és békési telepesek hozták erre a vidékre az ezerhétszázas évek végén.

Torontálvásárhelyen ma is minden negyedik házban készítenek csigatésztát. Teszik ezt nemzetiségtől függetlenül, nemcsak magyarok, hanem szerbek, szlovákok és mások is.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K. I.
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen