Ugrás a tartalomra

Csibebuli

A törökbecsei Rákóczi Ifjúsági Szervezet középiskolásai újra játszóházzal lepték meg a kicsiket.

A második alkalommal sorra kerülő foglalkozásra, melynek ismét a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület nyújtott helyszínt, szép számban érkeztek a részvevők. A rákóczis ifjak meglepetésekkel várták a gyerekeket.

— A vezetői képzéseken szerzett tudást mindenképp tovább kell adnunk — jegyezte meg Vastag Annamária. A középiskola első osztályába járó diák azt is elmondta, óriási igény mutatkozik az ilyen jellegű rendezvényekre, melyeket a Teleház segítségével a jövőben is igyekeznek megszervezni.

— Nagy örömünkre a Csibebuli elnevezésű kétórás foglalkozásunk idevonzotta az alsós és a felsős tanulókat egyaránt. Mintegy huszonöten jöttek el, mi pedig különféle ügyességi és gyorsasági népi játékokkal vártuk őket.

Ezekbe az aktivitásokba a középiskolások is bekapcsolódtak. Fontos a szórványmagyarság fennmaradása, ennek érdekében nekünk is nagy szerep jut. Nem szabad megengednünk, hogy őseink öröksége feledésbe merüljön. Az ilyen tevékenységek nemcsak a „csibék” lelkét melengetik, hanem mi is jól érezzük magunkat, hiszen mindnyájunkban él még gyermekkorunk világa.

A Csibebuli alatt a művelődési egyesület székháza gyermekzsivajtól és népzenétől volt hangos, ami senkit sem zavart.

Báló Tibor, a törökbecsei Rákóczi Szövetség helyi szervezetének, valamint a Teleháznak a vezetője elmondta, a program a két szervezet jóvoltából október végén indult.

— Az elmúlt időszakban a Rákóczi Szövetség helyi szervezete igazán nagy népszerűségnek örvendett, aminek megvan az eredménye is. Negyvenhat tagot számlálunk, a fiatalok pedig a szövetségnek köszönhetően számos táborban jártak. Hat ifjúsági vezetőnk részesült olyan képzésben, amely lehetővé teszi az efféle közösségépítő foglalkozások szervezését, vezetését.

Büszkén jegyezném meg, hogy a törökbecsei Rákóczi Ifjúsági Szervezet az egyik legtömegesebb és legaktívabb a délvidéki szórványban. A közeljövőben akár minden hónapban is szervezhetnénk játszóházat, hiszen mi is kellemesen meglepődtünk, hogy zsúfolásig megtelt az egyesület székháza, s a gyermekek, csakúgy mint az ifjúsági vezetők, nagyon jól szórakoznak.

A Csibebuli végén a jelenlevők két népdalt is megtanultak. Mindenki lelkesen énekelte a Tegnap virradóra, valamint a Túl a soron című dalt, amivel azt az üzenetet is közvetítették, hogy fontosnak tartják a népzenei kincsünk és örökségünk továbbadását, megőrzését.

Szerző (Forrás)
Hét Nap, Zséli Ágnes
Többi hír