Ugrás a tartalomra

A csantavéri Hunyadi János iskolában tett látogatást Nyilas Mihály

Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár megtekintette a tartományi támogatásokból megvalósult felújításokat, valamint tájékozódott arról, milyen felújításokra lenne még esetleg szükség.

A gyerekek nagy izgalommal várták a vendégeket, és műsorral is készültek. Az óvodások és az iskolások is felléptek.

Hajdú Sándor, Csantavér: „- Itt vannak a barátaim, jót lehet játszani, és szeretek a zenekarban is játszani. - Mit játszol a zenekarban? 
- Hegedűs vagyok, és népdalokat játszunk.” Az iskola igazgatója elmondta, hogy folyamatosan pályáznak, mivel az iskolának szüksége lenne még felújításra.

Példának a tornatermet említette meg, mivel jelenleg annak a felújítására lenne szükség. Kecsenovics Szabó Dóra, igazgató, Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér: „Az óvoda épületén történtek a felújítások, méghozzá az óvoda tetőszerkezetét sikerült felújítanunk. Az elmúlt évben sikeresen pályáztunk a tartományi titkárságnál, és 3,5 millió dinár értékben kaptunk támogatást, így sikerült a tetőszerkezet felét felújítanunk.” Az igazgató hozzátette, figyelembe veszik a kollégák és a diákok észrevételeit és igényeit is, amikor felújításokat terveznek.

Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár a Közelebb az iskolapadokhoz nevű program jelentőségéről és a korszerűsítés fontosságáról beszélt, és kiemelte: „Ebben az évben már lezajlott egy pályázat mintegy 150 millió dináros összegre vonatkozóan, és még egy pályázat lesz júniusban vagy júliusban, amint a költségvetési módosítás megtörténik, és szeretnénk mindenképp egyre több helyen megoldani ezt a kérdést. Az igények igen nagyok és az a helyzetfelmérés, amelyet két éve végeztünk, azt mutatja, hogy az épületek több mint fele felújításra, komoly felújításra szorul.”

Látható és érzékelhető, hogy a tartomány jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az iskolák problémái megoldódjanak, és itt nem csak az épületeket kell felújítani, hanem a felszerelést is korszerűsíteni szeretnénk - tette hozzá Nyilas Mihály.

 

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok