Ugrás a tartalomra

Búcsú Kishegyesen

Véget értek az Anna-napok – Befejeződött a templombúcsú köré szerveződő programsorozat
Az elmúlt vasárnap kezdődött és most vasárnap ért véget az Anna-napi rendezvénysorozat Kishegyesen. A templombúcsú köré épülő programok főkoordinátora a kishegyesi helyi közösség volt, de a szervezésben részt vett a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, valamint a falu számos civil szervezte.

Az egész héten át zajló programok igen változatosak voltak, és minden korosztály talált valami magának valót. A műsorszámok többsége már hagyományosnak mondható, de mint minden évben, az idén is volt újdonság, ráadásul kettő: Bajsa hajsza elnevezéssel kerékpártúrát szervezett a Szó-Beszéd szerkesztősége, látványos hagyományőrző tűzoltó-bemutatót szerveztek az önkéntes tűzoltók.

A legtartalmasabb és egyben zárónap vasárnap volt, amikor maga a búcsú is zajlott. A program, a későn kelők bánatára, egy zenés faluébresztéssel kezdődött. Reggel egy vidám társaság lovaskocsikon járta körbe a falut, miközben a Calypso Együttes ébresztő nótákat zenélt. Ezt Szalma Anna és Szalma Antal, vagyis két szalmabábu kihelyezése követte a kopjafánál. Az akciót a Dália kézimunkacsoport szervezte. Az ünnepi szentmisére 10 órakor került sor és Szent Anna-templomban, és ft. Zsellér Attila, a megyéspüspök segédje mondott szentbeszédet. A misét a hagyományos lovasfelvonulás követte az Endukas Lovasklub szervezésében. Ez alkalommal igen nagy számú lovas és lovaskocsis vonult végig a falu főutcáján. A felvonulás a kopjafánál ért véget, s itt kezdődött a Petőfi Sándor M.E. néptánccsoportjainak fellépése. Ugyancsak itt került sor az újdonságként említett tűzoltó-bemutatóra. A Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület tagjai hagyományos egyenruhákban, egy ló-vontatta, kézi meghajtású szivattyúval vonultak ki a háztűz szimulációhoz, és azt sikeresen eloltották. A látványos és korhű bemutató elnyerte a közönség tetszését. A tűzoltást egy ugyancsak látványos csikós-bemutató követte.

A program délutáni része a hagyományos zenei rendezvényekből állt. A komolyzenei templomkoncert ezúttal igen sok látogatót vonzott, mondhatni telt házas volt. A koncerten kishegyesi és kishegyesi kötődésű fiatal zenészek léptek fel: Magó Áron, Ábrahám Máté, Dudás Ervin és Csőke Andrea. A koncert vendégfellépője René Pelayo mexikói gitárművész volt. A templomkoncertet a szabadkai rézfúvós zenekar hagyományos fellépése követte a színház előtti téren. Ez a volt az utolsó hivatalos műsorszám az idei Anna-napokon, amit kötetlen záróakkordok és egy nem formális Zdravko Čolić-est követett a Dombos Wine Clubban.

Az idei Anna-napok védnöke a kishegyesi helyi közösség volt. Az eseményt támogatta a Bethlen Gábor Alap, a tartományi mezőgazdasági titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és Kishegyes Község Önkormányzata.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J. (Fotó: Lakatos János)
Többi hír