Ugrás a tartalomra

Búcsú a 160 éves templomban

Törökkanizsán kedden templombúcsút tartottak a Szent Györgyről elnevezett római katolikus templomban.

Az idei év kiemelt fontosságú a templom életében: a plébániát 245 éve, 1773-ban alapították meg, 160 éve, 1858-ban fejezték be az építését. A templom főoltárképét a híres magyar festő, Székely Bertalan festette, a Szent Annát ábrázoló mellékoltár pedig az óbecsei születésű Than Mór alkotása.

A jubileumi év kapcsán sorra kerülő ünnepségsorozat egyik meghatározó eseménye volt a templombúcsú, melyet a templom védőszentje, Szent György vértanú tiszteletére ünnepel Törökkanizsa katolikus magyar közössége.

A Wegenstein Lipót által 1909-ben épített és anyaországi támogatással teljesen felújított orgona megszentelésével kezdődött az ünnepség.

Kuzma Levente szegedi orgonaművész játékában gyönyörködhettek a hívők és a meghívott vendégek. Msgr. dr. Német László nagybecskereki megyés püspök celebrálta a szentmisét, szentbeszédet a budapesti Koronkai Zoltán SJ szócius mondott.

Az orgonaszenteléssel egybekötött templombúcsún részt vett Pásztor István, a tartományi parlament és a VMSZ elnöke, Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartási főosztályvezetője, Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Bús Ottó, a VMSZ intézőbizottságának az elnöke, Kormányos László tartományi képviselő, Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, Bunford Tivadar, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, Újhelyi Nándor, a törökkanizsai és Oláj Tibor, a csókai képviselő-testület elnöke, Zombori Csaba, Csóka és Orosz Urbán Csilla, Törökkanizsa község alpolgármestere, valamint több anyaországbeli vendég, közéleti személyiség.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, ger
Többi hír