Ugrás a tartalomra

Bontják a topolyai Vénusz rekreációs központ romjait

Ötven munkanap áll a kivitelező rendelkezésére a mintegy 5500 négyzetméternyi terület rendezésére, ami magába foglalja a bontási hulladék elszállítását is.

Az önkormányzat a tavalyi évben 20 millió dinárt biztosított pályázati úton köztársasági forrásokból a projektum megvalósításához, ebből a bontás 15 millióba kerül. A fennmaradó pénzből megkezdik a Vénusz helyére tervezett fedett medence és a hozzá tartozó komplexum terveinek a kidolgozását. 

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „Én szeretnék olyan dátumot mondani, ami tartható is.

Azt gondolom, hogy fázisokban meg fogjuk tenni. Amit el lehet mondani, hogy az idén biztos megtörténnek a tervek, az előkészületek, ha a közpályázat is megtörténne valamikor az év végén, akkor a jövő évi költségvetésben is elő tudjuk látni olyan szempontból, így a jövő év folyamán már fel lehet építeni a konstrukcióját az egész építménynek.

Örömömre szolgálna, ha 2019-ben valamikor a tél folyamán megnyithatnánk, amikor már a fedett medencét lehetne használni.

A fedett medence kiépítése 2018-ban megkezdődhet és 2019-ben már át is adhatják rendeltetésének – nyilatkozta Kislinder Gábor, Topolya polgármestere a helyszínen tett látogatásakor kedden.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen